
Hatalmas az öröm a háromszázezer lakosú Newcastle-ben, mert a északkelet-angliai város csapata hetven év után nyert trófeát Angliában. A bajnokságban hatodik helyen álló csapat – amely 2015 óta először győzte le a Liverpoolt – története során harmadszor jutott el döntőig a 65. alkalommal kiírt Ligakupában, és az első sikerét aratta.
Szoboszlai Dominik, aki végig játszotta a finálét az angol médiáktól tízből négyes, ötös osztályzatot kapott. A Goal.com szerint: „Szoboszlai a szokásához híven rengeteget futott, de nagy hatást nem gyakorolt a mérkőzésre. Az utolsó energiatartalékait is elhasználta.”
Eddie Howe, aki 2021 novembere óta a Newcastle vezetőedzője ezt mondta a Sky Sportsnak: „Először is szeretném élvezni a sikert. Mindig a holnapról beszélek, de most néhány napig nem tervezek. Tisztában voltunk a történelemmel, hogy a Newcastle hetven éve nem nyert hazai trófeát. Fontos volt, hogy az első félidő végén sikerült gólt szerezni. Új utakat törünk, azt hiszem, ma csodálatosak voltunk.”
A brazil Bruno Guimaraes, a győztes csapat kapitánya szerint: „Ez győzelem a szurkolóinké. Mindent megérdemelnek. Több generáció felnőtt úgy, hogy nem ünnepelhetett győzelmet. Amikor három éve a Newcastle játékosa lettem, azt mondtam, hogy szeretném beírni a nevemet a klub történelmébe.”
Jamie Carragher, a Liverpool volt válogatott játékosa, a Sky Sport szakkommentátora szerint: „A Newcastle nemcsak megnyerte a meccset, hanem elverte a Liverpoolt.”
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője keserűen elismerte: „Kiábrándító eredmény, kiábrándító teljesítménnyel. Ez a vereség teljesen más, mint amit a Paris Saint-Germain meccs után éreztem. Azt hiszem, először veszítünk egymás után. Szóval lassú volt a játékunk és nem volt intenzív, így nehéz megítélni, hogy fizikailag vagy mentálisan volt fáradt a csapat. Ez egy nehéz hét volt, amelyben viszont 10 pontról 12-re növeltük előnyünket a Premier League-ben, szóval nem volt tejesen negatív.”
Néhány hete még úgy tűnt, hogy a világ egyik legjobb csapatának tartott Liverpool akár három trófeát is nyerhet. Mostanra azonban a Bajnokok Ligája és a Ligakupa is elúszott, maradt a Premier League, ahol még van esélye a győzelemre.
Jól jöhet a Liverpoolnak a válogatott meccsek miatti szünet, legközelebb április 2-án játszik bajnoki mérkőzést, a 15. helyen álló Evertont fogadja.