Zéró tolarencia: Drogkereskedőket kaptak el Szegeden

MH/MTI
2025. március 17. hétfő. 20:09
Frissítve: 2025. március 17. 20:12

Elfogtak, és ügyészségi indítványra letartóztattak egy szegedi párt, amelynek tagjai hónapokon keresztül árultak drogot a lakásukon – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Szanka Ferenc közölte, a férfi és a nő ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és a kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás.

A megalapozott gyanú szerint az egymással élettársi viszonyban álló nő és férfi hónapok óta értékesített új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt egy részben még fel nem derített fogyasztói körnek, adagonként 4-5 ezer forintért.

A rendőrségi akció keretében kábítószergyanús anyagokat, kereskedéshez szükséges eszközöket, készpénzt foglaltak le a nyomozók tőlük. Mindkét gyanúsított az akciót megelőzően kábítószert fogyasztott.

Az ügyészség az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a két, többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelt – tudatta a főügyészhelyettes.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.