Erősíteni kell a magyar–kazah gazdasági kapcsolatokat

MH/MTI
2025. március 18. kedd. 14:21

Megjegyezte: Arman Sakkaliev kazah kereskedelmi és integrációs miniszterrel folytatott megbeszélésén megállapodtak arról, hogy lebontják a beruházások előtti bürokratikus akadályokat, és „gyorsítják a pályát” a cégek előtt, hogy minél gyorsabban megvalósíthassák terveiket.

Az államtitkár hangsúlyozta: Kazahsztán kiemelt partnere Magyarországnak, azon országok sorába tartozik, amellyel nemcsak pragmatikus, gazdasági alapú együttműködés köti össze, hanem őszinte barátság is, amely óriási lehetőség.

Míg 2010-ben alig volt kimutatható magyar tőkekihelyezés Kazahsztánban, mára a befektetések összértéke több száz millió euróra emelkedett, és hasonló nagyságrendet képviselnek az előkészített projektek – mondta.

A cégek közül kiemelte a Molt, amely ennek a folyamatnak az egyik zászlóvivője. Már most több száz millió euró nagyságrendű befektetési állománnyal rendelkezik az olajtársaság Kazahsztánban, és újabb szektorokra terjesztheti ki jelenlétét – mondta. Hozzátette: a kormány számára fontos, hogy a Mol erős jelenlétet építsen ki Kazahsztánban, és ezáltal Közép-Ázsiában.

Kiemelte még az UBM takarmányfeldolgozó vállalat több tízmilliárd forint értékű projektjét, amely az első magyar érdekeltségű mezőgazdasági feldolgozóipari beruházás lenne az országban.

A L.A.C. Holding Magyarországon épülő vasúti intermodális átrakodó központja a Közép-Ázsia és Európa közötti vasúti áruforgalmat könnyítené meg, és Magyarországot helyezné ennek középpontjába – emelte ki.

Ezzel összefüggésben megjegyezte: az ukrajnai háború lezárásával helyreállhatna a transzkontinentális vasúti áruforgalom, amelyből Magyarország is profitálhatna.

Hozzátette: előkészítés alatt áll egy jelentős volumenű magyar-kazah befektetési alap létrehozása, amely államközi megállapodás keretében közös vállalati beruházásokat támogatna.

Kazahsztán a világ egyik legnagyobb termőterületével rendelkező országa, több száz millió hektárral, amely az évszázados magyar mezőgazdasági szakértelem számára végtelen perspektívát jelenthet – mondta Magyar Levente.

Jelenleg a két fél kormányzati és vállalati összefogásban egy vetőmagnemesítésre, vetőmagelőállításra kiterjedő programon dolgozik, amely, ha sikeres lesz, új perspektívát nyithat a magyar agrártudásexport és a kazah mezőgazdaság számára is.

Hozzátette: a kormány nyitott további projektek támogatására, valamint a gazdasági együttműködés erősítésére Kazahsztánnal, amely hosszú távon is biztosíthatja a már most is kiváló kétoldalú kapcsolatokat.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.