
A Fidesz által benyújtott, kedden megszavazott törvény szerint tilos lesz tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.
A rendőrség a javaslat értelmében jogosult lesz arcfelismerő rendszert használni a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírság kiszabására is.
A törvénytervezet értelmében a pénzbírságot nem lehet majd közérdekű munkával ledolgozni, valamint a szabálysértési elzárással való helyettesítésre sem lesz lehetőség.
A törvénytervezetet az Országgyűlés 136 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazta meg.
A szavazás azonban nem volt botránymentes, miután a Momentum képviselői füstgyertyát gyújtottak, szovjet himnuszt játszottak, és Orbán–Putyin csókolózós fényképével szórták tele a parlamentet.