
Szoboszlai Dominik a magyar labdarúgó-válogatott hétfői edzésén még nem vett részt a telki edzőtáborban, kedden érkezik haza, egyelőre ismeretlen időpontban, az MLSZ még nem közölt erről felvilágosítást. Mondhatnánk, a távollétében az elődje, Szalai Ádám helyettesíti szellemi vezérként, a válogatott korábbi csapatkapitánya újra teljesen egészséges, és miként a hétfői edzésről készült felvételek is bizonyítják, újra segíti Marco Rossi munkáját a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülve.
Sajnos nehezen feledni a képsorokat, amint Szalai rosszul lett a november 16-án játszott Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-találkozón. Napokon át minden futballszurkoló Marco Rossi segítőjéért, a 86-szoros válogatott korábbi csapatkapitány egészségéért aggódott. Szalai Ádám négy nappal később, a Németország ellen elért 1–1-es döntetlen másnapján mindenkit megnyugtatott: köszöni, hogy aggódtak érte, már jól van.
Akkor még bizonytalannak tűnt, hogy Szalai Ádám folytathatja, folytatni kívánja-e a munkáját a magyar válogatottnál. Nos, hétfőn mindenki meggyőződhetett róla, hogy a korábbi kiválóság nem csupán jól van, újra munkába is állt. Jelenlétére hétfőn azért is szükség volt, mert csapatkapitányként az utódja, Szoboszlai Dominik a hétfői edzésen még nem volt jelen.
Szoboszlai jó játékára nagy szüksége van Rossi csapatának Törökország ellen. Szoboszlainak szüksége van a feltöltődésre, mert – ki ne tudná – nehéz hét áll mögötte. A Liverpool előbb a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében esett ki, majd a Newcastle elleni Ligakupa-döntőt is elvesztette csapatával.
Mondani sem kell, Szoboszlai jó játéka alapvetően határozza meg a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozót.