Új olajmezőt fedezett fel a Mol Magyarországon

„Nagy büszkeséggel jelentem be, hogy az elmúlt évek kutatási sikerei után ismét egy új olajmezőt fedeztünk fel ezúttal a Dunántúlon, ahol több mint egy évtizede volt utoljára kőolajtalálatunk. A tény, hogy ezt a sikert a csaknem százéves olajipari hagyományokkal rendelkező Bázakerettyéhez tartozó koncesszióban értük el, ékes bizonyítéka annak, hogy még mindig van potenciál a magyarországi szénhidrogén-kutatásban. Sorra fedezzük fel az eddig ismeretlen szénhidrogén-lelőhelyeket, és tovább erősítjük az ország ellátásbiztonságát: a vecsési és turai kőolajlelőhelyekkel, illetve a kelet-magyarországi földgázmezőkkel ötéves csúcsot értünk el a hazai termelésben” – mondta Marton Zsombor, a Mol-csoport Kutatás-Termelés ügyvezető igazgatója a felfedezés kapcsán a vállalat közleménye szerint.

Tengertől elzárt országként nagyrészt csővezetékes szállítással, közvetítőkön keresztül jutunk kőolajhoz. Egyértelmű, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkentenünk kell Magyarország import-kiszolgáltatottságát.

„Folytatjuk a beruházásainkat, és a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsuk, sőt lehetőség szerint növeljük is” – értékelte Bacsa György, a Mol Magyarország Ügyvezető Igazgatója.

A dunai finomító veszi át az új kút olaját

Az új, Som–8 elnevezésű kút fúrását a Somogysámson kőolajmezőn 2024. november 25-én kezdték el, és 33 nap után, karácsonykor fejezték be. A 2025 márciusáig folytatott rétegvizsgálatok alapján a kút jelenleg bizonyítottan napi 1200 hordó olaj termelésére képes, amelyet tartálykocsival a százhalombattai dunai finomítóba szállítanak.

Ez az új felfedezés is hozzájárul az ország energiaszükségleteinek kielégítéséhez. A Mol ambiciózus beruházási tervekkel rendelkezik a Kutatás-Termelésben.

Az elkövetkező öt évben kb. 150 milliárd forintot terveznek beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe.

A Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon, csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel. 2024-ben a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem 600 ezer tonna) és a földgáz csaknem kilencven százalékát (szinte 1,5 mrd köbméter) a Mol biztosította. A Mol-csoport kőolaj-és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legjelentősebb, jelenleg a teljes termelés kb. 39 százalékát adja. A Som–8 kút napi 1200 hordó körüli olajkitermelése a Mol-csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének kb. egy százalékát adja.

Elolvasom a cikket