A patrióták évek óta sürgetik, hogy a Pride-felvonulás néven futtatott LMBTQ-őrjöngést be kellene tiltani, de betiltás helyett azzal szembesültünk, hogy a Pride már vidéken is megjelent. A miniszterelnök most végre kimondta: „A Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.” Végre elérkezett az idő, hogy a jog eszközeivel is egyértelművé tegyük a tébolyodott baloldali politikusok számára: gyermekeink egészséges pszichoszomatikus és pszichoszexuális fejlődése nem lehet politikai alku tárgya, ez egyértelműen kőkemény össztársadalmi érdek. Az alaptörvény és a gyülekezési törvény módosítása a gyermekek jogi védelmének erősítésére irányul, amely lehetővé teszi, hogy biztosítani lehessen az ifjúság további védelmét. Ez az alaptörvény-módosítás jogi megoldást tesz lehetővé a Pride-felvonulások betiltására. Álláspontom szerint a hazai és a nemzetközi, valamint az uniós jognak már régóta rendelkezésre állnak olyan szabályozási eszközei, amelyekre hivatkozva idáig is lehetőség lett volna a Pride-felvonulások jogszerű betiltására.
Hiszen pont a hazai és brüsszeli paranoiás balliberálisok által állandóan primátusként hangoztatott közösségi joganyag, egészen konkrétan az unióról szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdése kifejezetten jelzi, hogy az unió tiszteletben tartja a tagállamok egyenlőségének elvét és a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok politikai és alkotmányos berendezkedésének. Ezért aztán teljesen helyénvaló, hogy egy állam politikai közössége az alkotmányozón keresztül az állam nemzeti identitásának egyes alkotóelemeit az alkotmányban rögzíti. Az uniós jog értelmében a tagállamok nemzeti és politikai önazonossága szempontjából jelentősnek ítélt, alkotmányában megjelenő politikai és társadalmi értékválasztását nem lehet megkérdőjelezni. Továbbá az unió alapjogi chartája egyértelműen és félreérthetetlenül kimondja, hogy az egyes rendelkezéseiben szabályozott alapjogok csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolhatók. Például a véleménynyilvánítás szabadsága, vagy a szólásszabadság, amelyre a hazai balliberálisok is előszeretettel hivatkoznak, mint alapjog gyakorlása, nem sértheti mások emberi méltóságát vagy vallásos meggyőződését, mint úgyszintén alapvető jogot. Sőt, hazai viszonylatban Sólyom László korábban, még az alkotmánybíróság elnökeként úgy foglalt állást, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága csak második a sorban az emberi méltósághoz való jog mögött.
A charta szerint a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében további korlátozásnak vethetők alá a baloldal által oly bőszen hangoztatott, a szexuális tévelygők érdekében hivatkozott jogok is. Úgy tűnik, a balliberális jogi hályogkovácsok annyit értenek a szabadságjogokhoz, mint szamár a szaxofonhoz. Javasolom elolvasni a hivatásos politikai őrjöngőknek az 1966-ban elfogadott ENSZ-alapokmányt is, a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, annak is a 18. cikkelyét. A 18. cikkely szerint a részes államok kötelezték magukat arra, hogy a szülők és adott esetben a törvényes gyámok gyermekeik vallásos és erkölcsi nevelését saját meggyőződésüknek megfelelően biztosíthassák. Egyébként az Unió saját alapjogi chartájának 14. cikkelye a gyermekek neveléséről ugyanazt mondja ki, mint a fentebb idézett alapokmány. Akkor miről is hadoválnak a brüsszeliták és hazai tudatlan bérenceik? Nem éppen Brüsszel az, aki szembe megy az egyetemes nemzetközi joggal és az uniós joggal? Szóval, Brüsszel még a saját jogát is lábbal tiporja. Viszont mi magyarok nyugodtak lehetünk, mert alaptörvényünk és jogrendszerünk a normalitás talaján áll, egyértelműen ugyanazt rögzíti, mint a fentebb ismertetett nemzetközi és uniós jogszabályhelyek.
Vessük össze a fenti jogszabályhelyeket a Pride-valósággal. A felvonuláson tapasztalható jelenségek öncélú szexualitást hirdetnek, pornográf tartalmat hordoznak, a homoszexualitást népszerűsítik. A születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását propagálják, ezzel összezavarják az önképét a nemi identitásában könnyen befolyásolható, szellemileg is védekezésre képtelen kiskorúaknak. Márpedig a fényes nappal Budapest belvárosában tartott LMBTQ-parádé minden erkölcsi szennye a tizennyolc éven aluliakat is eléri. Sőt, számos tizennyolc éven aluli részt is vesz a rendezvényen. Mindez súlyosan sérti a gyermekvédelmi és a családvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseit is. Most nem is beszélek a normalitás keretein belül gondolkodó nagykorú állampolgárok alapjogainak megszegéséről, a közerkölcs obszcén módon történő megsértéséről, valamint a vallásgyalázás megbotránkoztató jelenségeiről. A Pride betiltása tehát egyértelműen a jogállamiság irányába tett lépés. A hazai balliberálisok minden egyes nekik tett engedményt a gyengeség jelének látnak. Ha mi valamelyik társadalompolitikai területen visszavonulunk, ők egyre inkább elpofátlanodnak. Ráadásul úgy gondolják, nekik joguk is van ehhez. Azonban ne felejtsük el, a többségi társadalomnak és az általunk támogatott kormánynak pedig ahhoz van joga, hogy mindezt ne tűrje el.
Egyébként is már régen ki kellett volna mondani nyíltan: a nemi másságukban tetszelgő emberek beteg emberek. Sem jogi, sem egészségügyszakmai megalapozottsága nincs annak a balliberális szándéknak, amely gyermekeinkre a szülői és a társadalmi többség akarata ellenére rá akarja kényszeríteni az LMBTQ-ideológia tébolyát, akár egy Pride-felvonulás erejéig is. A brüsszeli és hazai balliberálisoknak eszük ágában sincs ezeket az eltérő szexuális irányultságú embereket felvilágosítani arról, hogy másságuk eredendően rendellenes, nem egészséges állapot. Megtévesztő módon a baloldal mindenütt azt reklámozza, hogy LMBTQ-nak lenni szép és értékes, sőt kifejezetten büszkeségre ad okot, miközben ezeket az embereket segíteni kellene. A valóság az, hogy az Egészségügyi Világszervezet betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) hazánkban jelenleg hatályos listája, magyar nevén BNO-10 a nemi identitás zavarai, a szexuális beállítottság rendellenességei, a szexuális fejlődéshez és orientációhoz társuló pszichológiai, viselkedési rendellenességek között említi azoknak a nemi másságoknak legtöbbjét, amelyeket a sokféleség jegyében Karácsony Gergely és barátai ünneplésre méltónak tartanak, és melegen ajánlanak.
Ha tetszelgés, provokatív és megbotránkoztató viselkedés helyett Cseh Katalinék arra biztatnák őket, hogy segítséget kérjenek, senki sem vetné meg és nem nézné ki őket a társadalmi közösségekből, senki nem tartaná őket alacsonyabb rendűnek. Azonban segítségnyújtás helyett most is, a budapesti Pride-felvonulás politikus szószólói ellenségképet gyártatnak ezekkel a szerencsétlen sorsú emberekkel. Így aztán számukra már mindenki homofób, aki nem áll százszázalékosan a mindenféle devianciával és hóborttal feltupírozott törekvéseik mellé. A meztelen igazság ez: a felvonulókat képviselő szervezetek és politikusok valójában cserbenhagyják ezeket az embereket. Ugyanis ezidáig nem esett szó a soha nem parádézó, csendes másságú többségről, akik nem látják értelmét jogaikért harcolni úgy, hogy akik ezeket a jogokat megélhetnék, sokkal hamarabb meghalnak, mint a társadalom többsége. Nemcsak a HIV-fertőzésről van szó. Szociológiai felmérésekből és epidemiológiai vizsgálatokból mára már tudjuk, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők általánosságban rosszabb egészségügyi állapotban vannak. Ebbe beleértjük a mentális egészséget is. Nagyobb arányban szoronganak, nagyobb arányban depressziósak, nagyobb arányban lesznek öngyilkosok, ezek pedig mind összefüggenek bizonyos szerek használatával és az alkohollal.
Mondjuk ki nyíltan és ne rejtsük véka alá, mert ha elhallgatjuk az igazságot, azzal hazudunk a ma felnövekvő nemzedéknek. A baloldalnak a 68-as nagy diáklázadást követő téveszméje volt az a tébolyult elmélet, amely a nemi élet felszabadítását egészen a pedofíliáig tágította. A baloldal szabadította rá a világra ezt, még a pedofília legalizálásának tervét is. Ennek egyik bizonyítéka az a 1977-es kiáltvány, amelyben a francia baloldali értelmiség színe-virága követelte, hogy a gyermekkorúakkal fenntartott nemi kapcsolat legális legyen, ha a gyermek is beleegyezik. A legnagyobb nevek is ott szerepeltek az aláírók között, így Sartre és Aragon is.
A szerző jogász
