
MH
2025. március 21. péntek. 5:27
Sunita Williams és Barry Wilmore 2024 júniusában indultak az űrbe egy nyolcnapos küldetésre. A meghajtórendszer váratlan meghibásodása és dokkolási problémák miatt a visszaút azonban egyre tolódott. Szakemberek tucatjai dolgoztak azon, hogy biztonságban visszahozzák őket a Földre, és közben arra is kíváncsiak lettek sokan, hogy vajon a kilenc hónap alatt, amíg a Nemzetközi Űrállomáson rostokoltak, mit ettek.
A beszámoló szerint pizzát, sült csirkét, sőt még garnélarákos koktélt is fogyasztottak az űrhajósok – de nagyon kevés friss élelmiszer állt a rendelkezésükre, ami három hónap alatt el is fogyott. Az orvosok folyamatosan figyelemmel kísérték az egészségügyi állapotukat, és elmondták, hogy az asztronauták viszonylag sokféle ételt ehettek: például gabonapelyhet tejporral, tonhalat, tojást, leveseket, különféle ragukat, pörköltet és rakott ételeket. Ezekhez szárított formában jutottak hozzá, és az űrállomás 530 gallonos édesvíztartályából származó vízzel tették fogyaszthatóvá.
Williams és Wilmore maguk készítették el az ételeiket, és mágnesezett tálcákon, fém edényekből fogyasztották el.
A dehidratált és fagyasztva szárított (liofilizált) élelmiszerek nem tartalmaznak vizet. Ez lehetővé teszi, hogy az étel íze gyakorlatilag változatlanul megmaradjon, és csökkenjen a tartósítószerek használata is. Az étel megőrzi minden tápértékét, és elkészítés előtt nagyon kicsi a súlya.
Az űrhajósokra most többhetes rehabilitációs időszak vár, ami részben kiterjed a súlytalanságban töltött időszak után a földi körülményekhez való visszaszokásra, így az elvesztett csont- és izomtömeg visszaszerzésére, de más élettani funkciók visszanyerésére is.
Az asztronauták étrendje szigorúan szabályozott és gondosan megtervezett, hogy minden tápanyagot biztosítson számukra az űrutazás során. Az élelmiszereket úgy kell csomagolni, hogy évekig elálljanak és ne termeljenek morzsát vagy folyadékcseppeket.