A rádióhullámokon érkező invázió híreinek hatására 1938. október 30-án, Halloween estéjén az amerikai CBS rádió hallgatói életük egyik legnagyobb riadalmát élték át. Aznap este egy különleges műsort sugároztak, amely egy látszólag teljesen hétköznapi zenés közvetítésként indult. Aztán hirtelen jöttek a „rendkívüli hírek”: egy hatalmas fémhenger landolt New Jersey államban, Grovers Mill közelében! A helyszíni tudósítók rémülettel a hangjukban számoltak be arról, hogy a hengerekből földönkívüli lények másznak elő, és gyilkos hőfegyverekkel pusztítják az embereket.
A hallgatók közül sokan nem tudták, hogy amit hallanak, az csupán egy zseniális rádiójáték volt. Az adás H.G. Wells 1898-ban írt klasszikus sci-fi regényének, A világok harcának adaptációja volt, Orson Welles és a Mercury Theatre on the Air társulatának előadásában. A műsor annyira valóságosnak tűnt, hogy tömeghisztéria alakult ki. Sokan valódi marsi inváziótól tartva rohantak ki az utcára, mások menedéket kerestek, sőt, voltak, akik fegyvert ragadtak, hogy megvédjék magukat a támadóktól.
Ugyan a rádióadás elején és végén is bemondták, hogy egy dramatizált előadásról van szó, sok hallgató nem hallotta ezt a figyelmeztetést. Ennek oka az volt, hogy sokan egy másik rádióműsort hallgattak a konkurens NBC csatornán, és csak a kezdés után kapcsoltak át a CBS-re – pont akkor, amikor az áldokumentum-riportok a marslakók támadásáról szóltak. Rémült emberek özönlöttek az utcákra, próbálták elérni rokonaikat telefonon (ezzel túlterhelve a hálózatokat), és sokan az autójukba pattantak, hogy elmeneküljenek a „veszélyzónából”. New Jersey több pontján az emberek templomokba menekültek, imádkoztak a világvégétől tartva. Egyes helyeken a helyi rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy csillapítsák a pánikot. Indianapolisban egy hisztis nő sikoltozva rohant be egy templomba, ahol esti istentiszteletet tartottak. – New York elpusztult – kiáltotta. „Ez a világ vége. Menjenek haza, és készüljenek a halálra.” A washingtoni Concrete városában felrobbant egy transzformátor, éppen hatalmas zivatar verte a vidéket, és hirtelen sötétségbe borította a várost, éppen akkor, amikor az emberek elkezdték terjeszteni, hogy egy idegen hadsereg partra szállt a keleti parton. Eluralkodott a káosz és az emberek kirohantak az utcára egy villámló vihar közepén, sírtak, és azt hitték, hogy közeleg az apokalipszis. Pittsburghben egy férfi arra ért haza, hogy felesége a konyhaasztalnál ül, és előtte egy fiola méreg volt. „Inkább meghalok így, mint így” – mondta, és a rádióból érkező hangok felé biccentett.
Bár az újságok másnap tele voltak szenzációs történetekkel a hatalmas pánikról, a valóság kissé árnyaltabb. Tény, hogy sokan megijedtek, és több helyen volt riadalom, de a médiában megjelent hírek egy része túlzó volt. Az újságok – amelyek akkoriban már egyre nagyobb konkurenciát láttak a rádióban – örömmel túlozták el a történetet, hogy a rádiót felelőtlen médiumként állítsák be.
A Columbia Egyetem szociológusa, Hadley Cantril később kutatást végzett, és megállapította, hogy körülbelül 1,2 millió ember komolyan vette az adást, és nagyjából 20%-uk valóban pánikba esett. Ez ugyan messze volt az országos káosztól, de így is elég volt ahhoz, hogy a történet legendává váljon.
Orson Welles filmszínész és rendező válaszol újságíróknak, miután pánikot keltett az Egyesült Államokban a „Világok harca” című rádióműsorával ezen az 1938. október 30-án készült fényképen.
Fotó: HO / AFP
Orson Welles másnap egy sajtótájékoztatón igyekezett elnézést kérni, de láthatóan élvezte a műsor hatását. A botrány nemhogy ártott volna a karrierjének, hanem egyenesen az egekbe repítette. Orson Welles (1915–1985) a 20. század egyik legnagyobb hatású filmes, színházi és rádiós alkotója volt. Már fiatalon zseniként emlegették: 23 évesen robbant be a köztudatba ezzel az 1938-as Világok harca rádiójátékkal. Alig három évvel később elkészítette minden idők egyik legjobb filmjét, a Citizen Kane-t (1941), amelyben nemcsak főszereplő volt, hanem író, rendező és producer is. A film forradalmi operatőri technikája és történetmesélése később generációk számára lett inspiráció.
Welles azonban sosem volt az a tipikus hollywoodi figura. Rendszeresen összeütközésbe került a stúdiókkal, filmjei gyakran cenzúra és vágások áldozatai lettek. Ennek ellenére olyan mesterműveket alkotott, mint A gonosz érintése (1958) vagy Othello(1951). Később Európában dolgozott, gyakran saját pénzéből finanszírozva projektjeit. Excentrikus, karizmatikus figura volt, aki egyaránt brillírozott a színpadon, a filmvásznon és a mikrofon mögött. Noha Hollywood végül háttérbe szorította, életműve halhatatlan maradt – a világ pedig sosem felejti el azt a férfit, aki egy rádiójátékkal majdnem elhitette, hogy a marslakók tényleg megtámadták a Földet.
A rádiójáték azóta is a médiahatalom és a tömegpszichológia egyik legismertebb példája, amely bebizonyította, hogy a technológia és a hiteles előadás milyen erővel képes manipulálni a közvéleményt. Az eset tanulságos maradt a tömegmédia és a dezinformáció terjedésének vizsgálatában.
A „Világok harca” rádiójáték azóta több kutatás és tanulmány tárgya lett. Több országban hasonló médiahackeket próbáltak végrehajtani, például 1949-ben Ecuadorban, ahol egy hasonló rádióműsor után dühös hallgatók felgyújtották az adóállomást. Az 1938-as adás megmutatta, hogy a rádió – és később a televízió, majd az internet – milyen erős manipulációs eszközzé válhat, ha az emberek nem tudnak különbséget tenni a fikció és a valóság között.
Orson Welles műsora 1938-ban beírta magát a történelembe, és azóta is ikonikus példája annak, milyen könnyen átverhetőek az emberek, ha egy médium elég hitelesen és drámaian adja elő a történetet. Az eset rávilágított arra is, milyen fontos a kritikus gondolkodás és az információforrások ellenőrzése – egy tanulság, amely ma, az álhírek korában, talán még relevánsabb, mint valaha.