A jövő cirkuszában továbbra is helyük van az állatoknak

Az Európai Cirkuszszövetség által Münchenben megrendezésre kerülő állatvédelmi konferencia péntek délben zárult. Urs Pilz, a szövetség elnöke sikeresnek és eredményesnek értékelte a találkozót, amelyen a résztvevők megtekintették Martin Lacey állatbemutatóját tigrisekkel és oroszlánokkal, valamint mikroporton keresztül közvetített, nyilvános állattréningjét. A konferencián a résztvevők áttekintették az európai állatvédelem és a cirkuszi állattartás aktuális helyzetét – áll a Fővárosi Nagycirkusz lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A tanácskozáson előadást tartott Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója. Beszédében kiemelte, hogy a megváltozott körülmények között a jövő cirkuszában továbbra is helyük van az állatoknak akkor, ha a cirkusz oktató- és tudományos kutatóhelyként is tud funkcionálni. Rámutatott, hogy Európában minden harmadik családban van valamilyen állat, ezért az ember és állat harmonikus együttélésének kutatása, valamint a gyermekek felelős állattartásra való nevelése kiemelten fontos. Hangsúlyozta, hogy az artista dinasztiák által felhalmozott állatvédelmi tudásnak nagy szerepe van ebben a folyamatban.

A konferencián elhangzott: dokumentumfilm készül a Circus Kronéban rendszeresen megtartott állatvédelmi és ember-állat együttműködéséről szóló szakmai bemutatókról.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.