A lengyel–magyar barátság mélyen gyökerezik a néplélekben

MH/ MTI
2025. március 21. péntek. 22:27

Maruzsa Zoltán a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban rendezett eseményen megjegyezte, azt észlelték, hogy ebben a barátságban a nagypolitika néha okoz egy-két repedést. „A jó építész látja, hogy egy várfalon repedés van, betapasztja, hogy a kis repedésből ne legyen nagyobb, és közös várfalunk stabilan álljon” – tette hozzá.

Azt mondta, a vetélkedő Lengyelországban komoly siker, jelentős érdeklődés kíséri, ezért is döntöttek úgy, hogy a lengyelországival párhuzamosan Magyarországon is elindítják a versenyt.

Kitért arra is, hogy az esemény történelmi kontextusba kerül majd, hiszen a március 23-i lengyel–magyar barátság napja alkalmából Magyarországra érkezett Andzrej Duda lengyel és Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök is ellátogat a vetélkedőre.

A versenyt Lengyelországban a varsói Waczlaw Felczak Intézet negyedszer rendezi meg, ehhez kapcsolódott az Oktatási Hivatal által első alkalommal meghirdetett magyarországi vetélkedő. Az intézet honlapján azt írták, a vetélkedőt e két európai nemzet közötti barátság és testvériség tiszteletére rendezik meg, ebben a tanévben a téma a lengyel és a magyar állam kezdeteitől 1138-ig tartó időszak.

A versenyre Magyarországon 1270 10-12. évfolyamos középiskolai diák jelentkezett, közülük két online forduló után húszan jutottak a kaposvári döntőbe.

Elolvasom a cikket