2025. március 21. péntek. 10:12
Pénteki nap volt akkor régen, éppen egyszáz és jó fél évtizednyi esztendővel ezelőtt.
A lidércnyomások így szoktak kezdődni.
„Egy nem is kétes múltú újságíró a legfőbb hatalom, Lenin tanítványa. Kun Béla a neve. Az apja falusi jegyző Erdélyben. Vele cserélik ki Románia miniszterelnökének, az erdélyi Maniunak magyar területen ragadt édesanyját, de az öreg zsidó csak kényszerűségből ül a ladikba. Nem akar átkelni a Tiszán. Nem akarja látni a fiát. (….) Feneketlen erkölcstelenség, rablás, gyilkolás, ártatlan emberek halálra kínozása – ez az új világ. Egyszer-kétszer megfürdették a proletárgyermeket, egyszer-kétszer cukrot, süteményt osztottak ki, egyszer-kétszer színházba, moziba vitték – s nem egyszer-kétszer, de szakadatlan csepegtették a gyermekszívekbe a gyűlöletet – ez az új világ.” Kis gasztronómiai ráadás: „szekerek végtelen sora döcög Budapest utcáin, tökkel és mindig tökkel megrakodva. Ezren meg ezren esküsznek meg, hogy ha vége lesz a vörös uralomnak, soha tököt nem esznek.”
Benedek Elek beszámolója után a lidércnyomás létrejöttéről így ír egy – mellékesen zsidó származású – nagyszerű magyar asszony, bizonyos Révay Mór Jánosné született Taller-Györgyei Irén: „Kun Béláék uralkodnak ma Magyarországon! Az ő kezükbe csúsztatta a hatalmat Károlyi Mihály! Megfagy az ember ereiben a vér, amikor ezt hallja. A börtönlakók – az ország urai! Csak a következetességet nem lehet eltagadni Károlyi Mihálytól. Amilyen óriási hazugsággal jött, nem kisebbel – megy. Akkor a legjobb, leggyorsabb békét ígérte, olyant, amilyet csak az ő személye, az ő hatalomrajutása fog kiváltani, hozni a magyarságnak, amelyet csak ő tud megmenteni. Ma az ország integritásának visszaszerzését – a börtöntölteléktől, az istentelen – hazátlan – kommunistáktól várja!….” (Némely mai, magát történésznek nevező és tartó egyén figyelmébe külön ajánlandó sorok…)
És mindezenközben: a haldokló országra dögkeselyűként kívülről rontók teszik a dolgukat. A Magyar Távirati Iroda április 28-i jelentése: „Karcagtól keletre a hortobágyi csatorna mentén (…) csapataink a szárnyak ellen indított túlerős támadás következtében visszavonulásra kényszerültek. Tokajtól keletre a rakamazi hídfőben álló csapataink az ellenség túlerős támadása következtében a Tisza nyugati partjára visszavonultak. A csehek Csap fölött a Latorca-híd ellen és a Hernád völgyében Hidasnémetitől délre kisebb erőkkel támadtak.” Részletek a forradalmi kormányzótanács másnap, április 29-én a május elsejei ünnepre vonatkozó, kötelező programokról és azok rendjéről szóló rendeletéből: „A színházak előadásai este fél nyolc órakor kezdődnek. Az Operában és a Városi Színházban, ahol az internacionális hangversenyt tartják, 8 órakor kezdődik az előadás. A Budai Színkörben külön erre a célra szervezett társulat játszik. (…) Az angol parki Kaszinó-mulatóban, a Berlini-kertben, a Békeszínpadon, az Illusion Színházban és a Fasor-kabaréban kabaréelőadások fél 3, 5 és 8 órakor. (…) A Hungária-kertben, a Zöld vadászban és a Trieszti nőnél artistamutatványok szabad színpadon. (…) A gyülekezési helyeken kizárólag a párttitkárság hivatalos szónokai fognak beszélni. Az útvonalak mentén állnak fel a zenekarok és dalárdák. Rendbontók a forradalmi törvényszék elé kerülnek.”
Csak némi hevenyészett összegzésféle az egészről: egyedül a szénbányászatban az uralmuk alatt maradt területeken 22 szocializált vállalatnál 40 telepen folyt munka, napi termelésük átlagosan 970 vagon barnaszén, a telepeken összesen közel 27 ezren dolgoznak. A munkateljesítmények csökkenése a Munka című lap jelentése szerint 10 és 38 százalék közötti, a békebeli teljesítés átlagához képest ez 50 százalékos visszaesést jelent, ami nem csekély mértékben a rendkívül gyenge táplálkozással is magyarázható… Más. A tanácskormány – természetesen – megszüntette az állat- és takarmányforgalommal foglalkozó részvénytársaságot. A közélelmezési népbiztosság által felügyelt húsforgalmi központ kizárólag a vöröskatonák és a főváros siserehadának ellátására ügyelt és elrendelte, hogy minden fennhatósága alatti vármegye szarvasmarha-állományának öt százalékát, persze maximális áron és a kommün értéktelen, fedezet nélküli, úgynevezett fehér pénze ellenében szolgáltassa be. A rekvirálás miatt persze szinte mindenki bojkottálta az előírást – erre később az úgynevezett szocializált gazdaságokat arra kötelezték, hogy juhállományuk ötven százalékát küldjék föl a budapesti vágóhídra – nem egy napon hetven-nyolcvanezer rosszul táplált, nyírás után lázban kínlódó juh érkezett, fogyasztásra alkalmatlan, később persze megromlott húst „állítván elő”…
A lidércnyomás Kun Béla melletti másik főkolomposa, a leginkább talán emberhentes és mészáros címmel illethető tömeggyilkos, Szamuely Tibor menekülés közben az osztrák határon agyonlövi magát, a helyi izraelita temetőben akarják eltemetni, ezt a felháborodott hitközség nem engedélyezi, végül ismeretlen helyen kaparják el – igen, még a temetőnek sem kellett… Ha úgy tetszik, mint egy jeles kollégám írta, még a halál sem vállalt vele közösséget. Ám hogy a lidércnyomás természetrajza teljes legyen: egy, magát szintúgy történésznek mondó egyén szerint biza árnyaltan kell ám megítélni az úgynevezett Tanácsköztársaságot meg Kun Bélát és Szamuelyt is, hiszen – tudjuk – ugye két vérengzés között még gyerekeket is üdültettek, nem is beszélve a süteményekről meg a színházról-moziról… És ez a történésznek hirdetett teremtmény: oktat. Egyetemen. Budapesten. Történelmet. A lidércnyomás, miként a világűr, végtelen.
A szerző író
