A magyar bor hírneve

MH/ MTI
2025. március 21. péntek. 16:10

A miniszter hangsúlyozta: egy ilyen borverseny hozzá tud járulni ahhoz, hogy a badacsonyi, a füredi és a vármegye más térségeinek borai ne csak országos, hanem európai hírűek is maradjanak.

Veszprém vármegyében büszkék a szőlészeti-borászati hagyományokra, például arra, hogy a sümegi polgárság még Zala vármegyeiként, Ramassetter Vincéékhez kötődően olyan borászati központot hozott létre Badacsonyban, amely ma az innováció és fejlesztések központja lehet, egyben helyet ad a borászok találkozására.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy a tájnak lelke van, és ennek a léleknek az ápolói, fenntartói azok a borászok, akik már évezredes hagyományokat ápolnak”. Ők tartják meg a közösségeket és ők járulnak hozzá a térség gazdasági szerkezetének megőrzéséhez is azzal, hogy munkahelyeket teremtenek, valamint a kreativitás és az innováció révén a gasztronómiai-turisztikai kínálatot is bővítik – jegyezte meg a tárcavezető.

Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém vármegyei szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: a versenyen 65 termelő 219 bora szerepel, közülük 174 fehér, 11 rozé és 34 vörös.

Hozzátette: a vármegyében egyedülálló módon négy borvidék van, számos kiváló borásszal. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalokkal is megkedveltessék a magyar borokat.

Nyitrainé Sárdy Diána, a szőlészeti és borászati intézet igazgatója a legújabb innovációkról szólva elmondta: egyetemi kutatóhelyként már foglalkoznak alkoholcsökkentett vagy alkoholmentesített borokkal, narancsborral és vegán borokkal is.

Azonban kiemelte: egy bor minősége a pohárban dől el, éppen ezért felelősségteljes munka a borbírálat.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.