
Magyar Tibor
2025. március 21. péntek. 19:33
Frissítve: 2025. március 21. 19:37
Azon vagyok, hogy jobban legyek – mondta Noszály Sándor az RTL Fókusz című műsorának. Az egykori teniszező kiemelte: „Sosem voltam olyan, aki úgy elszállt, hogy hülyeségeket posztoljon, ez volt a legdurvább epizód az életemben.”
A ma már edzőként dolgozó sportolónak néhány hete volt az 53. születésnapja. Semmit nem szégyell, szeretne jó példa lenni a hasonló problémákkal küzdőknek.
Kifejtette: „Amikor hazajöttem a tengerentúlról, nagyon rosszul voltam, az a szerencse, hogy nem csináltam semmi hülyeséget, kórházba kerültem, és utána otthon pihentem.” Noszály Sándor elmondta, 2014-ig nem volt lelki problémája, de még fizikai sem. 2014-ben, amikor elvált, szakított az akkori élettársával nagyon megzuhant, mondható úgy is, hogy megszakadt a szíve. Ezután kezdődtek a problémái, kiderült, hogy bipoláris depresszióval küzd.
„Soha nem hittem el, hogy velem ez megtörténhet. A bipoláris emberek esetében mindenkinél máshogy jelentkeznek a tünetek, van aki erőszakos lesz, van olyan, aki alkoholista, vagy mint én, katartikus állapotba kerültem, pörögtem, úgy éltem meg, mint valami álmot” – fogalmazott.
Kiemelte, mindig nagyon érdekelte a spiritualitás és a buddhizmus. Betegsége gyógyszerrel, pszichoterápiával jól kezelhető.
Kiemelte: „Én titkoltam is a problémámat, mindig az volt, hogy én vagyok az őserő. Mindig az volt a hitvallásom, hogy sose feszítsd túl a húrt, de ne is engedd túl lazára.”
Mára hétköznapjai nyugodtak, csendesek, és újra edzősködik. Elmondta, 22 éves lányával szorosabb a kapcsolata, mint eddig bármikor.
„Kezdem élvezni az életet. Már nem kell titkolni, hogy gyógyszert szedek, fontos, hogy ne legyen stigma a lelki betegség. Szednem kell a gyógyszert, remélem, lesz újra párkapcsolatom, szeretnék úgy élni, ahogy az emberek általában szeretnének” – fogalmazott Noszály Sándor.