Az úgynevezett mikrobarlangok furcsa, mintegy fél milliméter széles és legfeljebb három centiméter hosszú, csőszerű alagutak, amelyeket bizonyos sivatagos területek márvány- és mészköveiben lehet látni.
A struktúrákat elsőként Cees Passchier, a Mainzi Egyetem munkatársa fedezte fel nagyjából 15 éve egy namíbiai földtani terepmunka során. Ezt követően Szaúd-Arábiában és Ománban nagyon hasonló formációkat észleltek.
Passchier kollégáival később biológiai anyagra utaló nyomokat talált a mikrobarázdákban és azok körül, amelyek arra utalnak, hogy a vájatokat mikroorganizmusok hozták létre. A kutató szerint meglepő volt, hogy a barlangocskák nem geológiai folyamat eredményei.
A kőzetek belsejében megtelepedő mikrobákat endolitoknak nevezik, ezek az élőlények nem ritkák sivatagokban és más, szélsőséges környezetekben, ahol a kőzetek jelenthetnek egyedüli energia- és tápanyagforrást. Az ilyen mikroorganizmusok nemcsak forró, hanem hideg sivatagokban, így az Antarktiszon is jelen vannak.
A namíbiai üregek belsejében porállapotú kalcium-karbonátokat detektáltak, ezek a márvány fő összetevői. A szakértők úgy vélik, a rejtélyes mikroorganizmusok azért fúrták be magukat a kövekbe, hogy kinyerjék ezeket az anyagokat, majd port hagytak maguk után.
A csapat egyelőre nem tudja, milyen létforma hozhatta létre a vájatokat, de baktériumok, zuzmók, gombák vagy más organizmusok egyaránt szóba jöhetnek.
DNS- vagy fehérjenyomokat nem nyertek ki az üregekből, mivel a minták túl ősiek, a becslések alapján egy-kétmillió évesek lehetnek.
Passchier szerint az sem tisztázott, hogy kihalt vagy még élő létformáról van-e szó. Egy biztos: a nyomok meglehetősen régiek, és a mostaninál kicsit nedvesebb éghajlaton keletkeztek.
A rejtélyes organizmusok eddig ismeretlen szerepet játszhatnak – vagy játszhattak – a karbonátásványok lebontásában, befolyásolva a szénkörforgást, ezáltal pedig a földi ökoszisztémát. Passchier szerint éppen ezért fontos lenne felmérni, hogy léteznek-e még.
