Kilenc év fegyházbüntetést kér az ügyészség egy szegedi drogdílerre

MH/ MTI
2025. március 21. péntek. 19:18

Vádat emeltek egy a szegedi férfival szemben, aki tavaly a lakóhelyén kereskedett jelentős mennyiségű kábítószerrel, az ügyészség kilenc év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a vádirat szerint a férfinál a nyomozóhatóság munkatársai 2024 májusában kutatást tartottak, ekkor csaknem 120 gramm speedet és tucatnyi extasytablettát, valamint a kábítószerek méréséhez használatos mérlegeket foglaltak le.

A vád szerint az egyébként legális jövedelemmel rendelkező férfi a drogokat keresetkiegészítésként, több fogyasztójának is értékesítette, emellett a kábítószerekből maga is fogyasztott.

A főügyészség a büntetlen előéletű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelemének bűntettével vádolja. Vádiratában az ügyészség a férfival szemben – bűnösségének beismerésére esetére – kilenc év fegyház, valamint 900 ezer forint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő férfi bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék dönt – tudatta az ügyész.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.