A Science című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány 26 csecsemőt vizsgált, akik négy és 25 hónapos kor közöttiek voltak. A kutatók két csoportra osztották őket: az egyikbe a 12 hónaposnál fiatalabb, a másikba pedig a 12–24 hónapos babák kerültek.
A kísérlet során a csecsemőket egy fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat)-készülékbe helyezték, ahol egyedi képeket mutattak nekik, mindegyiket két másodpercig. A kutatók a hippokampusz – az érzelmekkel, memóriával és az autonóm idegrendszerrel összefüggő agyi terület – aktivitását rögzítették.
A hippokampusz egy mélyen elhelyezkedő agyi struktúra, amelyet a hagyományos módszerekkel nem lehet megfigyelni, ezért új megközelítést kellett kidolgoznunk arra, hogy memóriakísérleteket végezzünk babákkal egy MRI-gépben” – mondta Nick Turk-Browne, a tanulmány vezető szerzője és a Yale Egyetem pszichológiai tanszékének professzora. „Az ilyen típusú kutatásokat eddig többnyire alvó csecsemőkön végezték, mert ők sokat mocorognak, nem tudnak utasításokat követni, és rövid a figyelmük” – tette hozzá.
Simona Ghetti, a Davis városban található Kalifornia Egyetem pszichológiai tanszékének professzora, aki a gyermekkori emlékezet fejlődését kutatja, elismerte, hogy számos tanulmány igazolta már a csecsemők memóriakódolási képességét, de ez a kutatás egyedülálló abból a szempontból, hogy összekapcsolja a memóriakódolást a hippokampusz aktivitásával.
A kísérlet során egy rövid késleltetés után a babáknak két képet mutattak egyszerre: az egyik egy korábban látott, ismerős kép volt, a másik pedig egy új. A kutatók a csecsemők szemmozgását figyelték, és feljegyezték, hogy melyik képet nézték hosszabban.
Ha a baba több időt töltött az ismerős kép nézésével, az azt sugallta, hogy felismerte azt, vagyis emlékezett rá. Ha nem mutatott egyértelmű preferenciát, az arra utalt, hogy a memóriája kevésbé fejlett. Miután összegyűjtötték az elsődleges adatokat, a kutatók összehasonlították az fMRI-felvételeket azoknál a csecsemőknél, akik hosszabban nézték az ismerős képet, és azoknál, akiknél nem volt ilyen preferencia. Azokat a próbákat kizárták az elemzésből, ahol a baba nem figyelt a képernyőre, túl sokat mozgott vagy túl sokat pislogott.
Az eredmények azt mutatták, hogy az idősebb csecsemőknél a hippokampusz aktívabb volt a memóriakódolás során.
Emellett csak az idősebb csoportnál figyeltek meg aktivitást az orbitofrontális kéregben – ez az agyterület kulcsszerepet játszik a memóriaalapú döntéshozatalban és a felismerésben.
„A felnőttek memóriájával kapcsolatban tudjuk, hogy azokat az információkat kódoljuk el, amelyek különösen relevánsak a tapasztalataink szempontjából” – mondta Lila Davachi, a Columbia Egyetem pszichológiai tanszékének professzora. „A lenyűgöző ebben a tanulmányban az, hogy meggyőző módon mutatja ki a hippokampusz kódolási folyamatait csecsemőknél olyan ingerekre, amelyek számukra valójában nem is túl jelentősek” – tette hozzá.
Bár még nem világos, miért erősebb a memóriakódolás a 12 hónaposnál idősebb babáknál, valószínű, hogy ez a szervezetben végbemenő jelentős változások eredménye.
„A csecsemők agya ebben az időszakban számos érzékelési, nyelvi, mozgásos, biológiai és egyéb változáson megy keresztül, beleértve a hippokampusz gyors anatómiai növekedését is” – magyarázta Turk-Browne, aki csapatával együtt jelenleg is vizsgálja, miért nem tudja az agy előhívni ezeket a korai emlékeket későbbi életünk során.
A kutató azt feltételezi, hogy a csecsemők hippokampusza nem kapja meg azokat a megfelelő „keresési kulcsszavakat”, amelyekkel az adott élmények alapján tárolt emlékeket később vissza lehetne hívni.
Mit jelent ez a szülők számára?
Ghetti arra ösztönzi a szülőket, hogy gondolkodjanak el azon, milyen hatással van a csecsemőkor gyermekeik fejlődésére, még akkor is, ha ők maguk később nem emlékeznek ezekre az élményekre. A babák ebben az életkorban óriási mennyiségű információt sajátítanak el, például kezdik megérteni a teljes beszélt nyelvet azáltal, hogy a hangokat jelentésekkel társítják. Emellett elvárásokat alakítanak ki a családtagjaikról, és tanulmányozzák a tárgyak és a világ működését.
A szülők ezt a tanult viselkedést gyakran tapasztalják, amikor újra és újra eléneklik ugyanazt a dalt vagy elolvassák ugyanazt a mesét – ilyenkor az idősebb gyermekek ismerős reakciókat mutatnak.
