Ronaldo lehet Portugália veszte?

Vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája negyeddöntőjét Portugália válogatottja. A Cristiano Ronaldóval felálló gárda Dániában kapott ki 1–0-ra, a vasárnapi visszavágón dől el, ki jut az elődöntőbe. A találkozó után az al-Nassz ötszörös aranylabdás világsztárja lett a bűnbak, sokak szerint már túl sok a 40 éves csatárból – adta hírül a Ripost.

Ronaldót a 2022-es vb-n ültették először a kispadra a portugálok, abba akkor bele is bukott a kapitány. Roberto Martinez irányítása alatt újra Cristiano a középcsatár, akit le sem cseréltek Dániában. Sokak szerint hiba volt végig a pályán tartani őt – írja a Ripost.

Egy újságíró inkompetenciának nevezte, hogy Cristiano Ronaldo negyvenévesen végig a pályán volt, miközben már a tavalyi Európa-bajnokság finoman szólva sem a tervei szerint alakult. Martineznek megüzente, hogy szedje végre össze a bátorságát, és magyarázza el a portugálok veterán sztárjának, hogy nem játszhat végig minden mérkőzést. A meghívóra még rászolgál Ronaldo, de a válogatott issza meg a levét az ő állandó szerepeltetésének – írja a Magyar Nemzet alapján a Ripost.

Ronaldo eközben a vasárnapi visszavágóra készül, a meccs után azt üzente, van 90 percük és mindent beleadnak.

A meccset a magyar válogatott is figyelheti, mivel a párharc győztese lesz Írország és Örményország mellett a mieink ellenfele a vb-selejtezőkön.

Elolvasom a cikket