A szerbiai tüntetésekről tárgyalt Aleksandar Vulin és Szergej Sojgu

MH/MTI
2025. március 22. szombat. 19:35

A tiltakozásokat mindkét vezető „színes forradalomra tett kísérletnek” nevezte, a kifejezéssel a 2003-as georgiai „rózsás forradalomra”, a 2004-es ukrán „narancsos forradalomra”, valamint a 2005-ös kirgiz „tulipános forradalomra” utalva.

„A szerbiai színes forradalom mögött a nyugati titkosszolgálatok állnak, amelyek kormányváltást igyekeznek elérni Szerbiában. Ezt mi nem fogjuk megengedni” – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség Vulin szavait idézve.

A szerb miniszterelnök-helyettes pénteken közölte, hogy a belgrádi hatóságokat az orosz kémszolgálatok segítették a tüntetésekre adott válaszlépések megtételében.

Sojgu szombaton kijelentette: Oroszország és Szerbia rendszeresen folytat párbeszédet, és oszt meg információkat egymással, amelyek között a „színes forradalmak” elleni küzdelem is szerepel. Elmondása szerint ez segíthet megelőzni a szerbiai helyzet destabilizációját a változó geopolitikai környezetben.

November óta minden nap tiltakozásokat tartanak Szerbiában az újvidéki vasúti pályaudvaron akkor történt, 16 halálos áldozatot követelő tetőomlás miatt, amely szerintük korrupció miatt következett be.

A hét elején a szerb parlament hivatalosan is jóváhagyta Milos Vucevic miniszterelnök január 28-ai lemondását, amelyet a politikus a tüntetések nyomására, a súlyos balesetért vállalt politikai felelősség jegyében jelentett be, hangsúlyozva mindazonáltal, hogy vétlen az ügyben. Az ország törvényei szerint a képviselőháznak ezt követően harminc napja van arra, hogy új kormányt válasszon, ellenkező esetben előre hozott parlamenti választást kell tartani a nyugat-balkáni államban.

Elolvasom a cikket