Yuma megye nem valami jó hely, nem túl sűrűn lakott vidék Arizonában, közel a mexikói határhoz. Lepukkant motelek, benzinkutak, kávézók az úttalan utak mentén. Csak az megy arrafelé, akinek muszáj. A késügynök (Jim Cummings) sem jókedvében hajt át Yuma megyén: Sarah, a lánya születésnapjára indult Los Angelesbe ünneplőbe öltözve. Egy rövid tankolásra állna meg a benzinkútnál, csakhogy kifogyott az üzemanyag a tartályokból, és órákat kell várni az utánpótlásra.
A késügynök ösztönei eleinte még jól működnek: az autójában akarja kivárni a tankerkocsi érkezését, de meglátja, milyen szép a kávézó tulajnője (Alexandra Essoe), és mégiscsak bemegy. Hamarosan megérkezik egy zöld Pintón két gyanús fickó (Richard Brake, Nicholas Logan), akik bankot raboltak, és lelépnének Mexikóba a pénzzel, de nekik is benzin kéne, sőt egy másik autó is, mivel a tévé és a rádió egész nap harsogta, hogy ezzel a kocsival menekültek el a helyszínről.
Szép lassan, mint a légypapírra a legyek, begyűlnek az emberek a kávézóba, amely úgy hirdeti a rebarbarás pitéjét, hogy haláli. De így se akarja megkóstolni majdnem senki.
A tulajnő, aki egyben a pincérnő is, tudja, hogy bankrablók vannak a kávézóban, de nem tudja értesíteni a férjét, aki a helyi seriff (Michael Abbott Jr.). A főrendőrnek nem gyanús, hogy a neje letette a telefont, mielőtt beszélhetnének, de azért elküldi a zöldfülű segédjét (Connor Paolo), aki semmit nem vesz észre. Az egyik bankrablóra is csak azért haragszik, mert véletlenül ráborította a sétapoharas kávékat, amiket a rendőrőrsre akart vinni.
Így kezdődik Francis Galluppi csodásan szerkesztett és fotografált filmje, a bűnről, a kísértésről, a mulasztásról, a restségről, az elszámított pillanatokról, meg arról, hogy mennyire ismerjük, meg nem ismerjük magunkat.
Az Utolsó állomás Yuma megyében című filmről Quentin Tarantino és Guy Ritchie munkássága juthat eszünkbe, mint ihletforrás. Őket is nagyon érdekli a bűn világa, a morbiditása, a sötétsége, és az is, ami ebben emberi.
Objektum doboz
A lényeg, hogy ebben a zárt térben, mondhatni laboratóriumi körülmények között összekerülnek a béna és szorult helyzetben lévő bűnözők, akik nagy pénzt szakítottak, meg olyan emberek, akiknek bankot rabolni eszükbe sem jutna. Becsületesen éldegélik az életüket nyugdíjas párként, indián földművesként, vagy fiatal párként (Sierra Mc Cormick és RyanMossen), akiknek a fejében ugyan elmosódott a határ a képzelet és a valóság között. Ők például, a rendőrrel ellentétben rögtön felismerik a zöld Pintót, és meg is akarják szerezni a tartalmát. Nem rosszaságból, hanem mert szerintük hülyeség lenne kihagyni, ha egyszer ott van az orruk előtt.
De nem mindenkinek van ugyanakkora választási lehetősége ebben a helyzetben. A tulajnőnek csak annyi, hogy az életét kockáztatva megpróbál jelet adni dermesztően bamba férjének, vagy nem tesz semmit. Az indiánnak csak annyi, hogy odaadja az autóját a gengsztereknek csaknem teli tankkal, vagy elveszik tőle. Lesz, akinek ennyi sem. Meglátjuk, kiben mi lakik, és mi van akkor, ha egy csomó olyan ember fog pisztolyt, aki emberre még nemigen lőtt.
És azt is, hogy mi van, ha egy ennyire éles helyzetben mindenki mást akar. Mi van, ha csak egy is akad, aki a gengszterek oldalára áll, vagy aki nem a békés elvonulást, hanem a pénzt akarja mindenáron. Vagy aki mindenképpen lőni akar.
És mi van, ha ebben a helyzetben jön rá valaki, hogy nem ismeri saját magát. Azt sem tudja, mire képes, és azt sem, hogy mit akar valójában. Becsületes, törvénytisztelő állampolgárnak megmaradni, vagy csak elérni, hogy annak higgyék, de közben vinni a szajrét bármi áron?
A balladisztikus és egyben haláltáncszerű történet sok pontján érezzük, hogy többről van szó, mint egy világvégi helyszínen játszódó túszdrámáról vagy lövöldözésről. A filmben erőteljes társadalmi és morális éle van annak, amit mondanak és tesznek, vagy éppen gondolnak a szereplők, és annak is, ami a néző fejében megfordul. Az is izgalmas, kinek hol csúszik ki a kezéből az irányítás, és ennél fogva mi lesz végül belőle: elkövető vagy áldozat.
A finálé sem szokványos, és a gondolat sem, ami a történtek láttán felmerül. Egyszerűen nem így szoktak végződni az ilyen történetek, de mintha ez is jelentene valami olyasmit, hogy most már ami évszázadokig működött, nem működik többé. Ami a többi kárára van, abból nem fog jól kijönni az, aki eddig jól járt. A romlás, a pusztulás, a rossz példa csak romlást és pusztulást szül.
Francis Galluppi korábban rövidfilmekkel és reklámfilmekkel tette le a névjegyét, így nem csoda, hogy a szikár történetet gyönyörű kisfilmekre jellemző betétek egészítik ki, és közben, mint egy Tarantino filmben, szólnak a hetvenes évek pompásan válogatott slágerei, összepasszítva a kortárs zenei elemekkel.
Az utolsó állomás Yuma megyében – The Last Stop in Yuma County – 2024
Amerikai filmdráma – 90’
9/10
