Netanjahu libanoni célpontok elleni támadásra utasította a hadsereget

MH/MTI
2025. március 22. szombat. 22:21

Az IDF az X-en közölte, hogy csapást mért a Hezbollah libanoni síita milícia több támaszpontjára az arab ország déli részén, hozzátéve, hogy a Libanonból Izrael felé kilőtt rakéták „közvetlen fenyegetést jelentenek az izraeliekre”.

A Hezbollah tagadta, hogy köze lenne az Izrael elleni rakétatámadáshoz.

Az ANI libanoni hírügynökség az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva azt közölte, hogy az IDF ágyúzásában ketten meghaltak, és többen megsebesültek.

Jiszráél Kac leszögezte: Izrael minden, Libanonból érkező támadásért a bejrúti kormányt teszi felelőssé.

Navaf Szalám libanoni miniszterelnök figyelmeztetett, hogy a két állam határ menti térségében folytatott műveletek újabb háború kockázatát rejtik magukban, az ANI közlése szerint pedig utasította a védelmi minisztériumot, „tegyen meg minden katonai és biztonsági intézkedést annak érdekében, hogy egyedül az ország kormányának legyen lehetősége dönteni békéről és háborúról”. Felszólította egyúttal a nemzetközi közösséget, fokozza a nyomást Izraelre, hogy a zsidó állam kivonja katonáit a libanoni területekről.

Izrael és a Libanonban aktív, Irán-barát Hezbollah milícia november végén, két hónapos háború után kötött tűzszünetet. Izrael február közepén elkezdte csapatai kivonását Libanonból, de öt stratégiai ponton fenntartja katonai jelenlétét, amit Bejrútban a megállapodás megsértésének minősítettek.

A novemberi tűzszünet életbelépése óta a mostani az első alkalom, hogy Libanonból rakétákat lőttek ki Izrael felé. Az öt rakétából hármat a légvédelem megsemmisített, kettő pedig a határ menti térségben lezuhant.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.