
A DK szerint politikai koncepciós eljárásról van szó, ezért Varju az ítélet ellenére ismét elindult a mandátumért. A baloldali pártok közül egyedül az MSZP jelezte, hogy nem állított jelöltet, ezzel segítve Varjut, az LMP viszont élesen elhatárolódott tőle.
Kanász-Nagy Máté, az LMP korábbi újpesti alpolgármestere a minap arról beszélt, hogy fel sem merült Varju támogatása. Szerinte a 2022-es ellenzéki összefogás politikai öngyilkosságnak bizonyult, és az LMP nem akarja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Azt is megjegyezte: az, hogy Varjut elítélték, tovább erősíti döntésüket.
A kormánypártok Renge Zsoltot indították, akit Szentkirályi Alexandra fővárosi frakcióvezető is nyilvánosan támogatásáról biztosított. „Hajrá, Zsolti! Állítsuk helyre Újpest és Angyalföld becsületét!” – írta közösségi oldalán, majd hozzátette: „az itt élők jobb képviselőt érdemelnek, mint egy elítélt bűnöző”.
A Fidesz által indított Renge Zsolt fiatal alig néhány óra alatt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, és kampányában hangsúlyozza: a kerület lakóinak valódi, tiszta múltú képviselőre van szükségük, közéleti botrányok nélkül.
A többi jelölt: Balog Csaba (Mi Hazánk), Preyer Máté Márk (Munkáspárt), valamint két független, Horváth Ildikó és Szabó Bálint Gábor, utóbbi főként provokatív akcióival vált ismertté előbb Szegeden, aztán országosan is.
A Tisza Párt és a Kétfarkú Kutya Párt sem indított jelöltet. Az MKKP pártigazgatója korábban azzal indokolta a döntést, hogy pusztán a fizetésért nincs értelme beülni a parlamentbe, ahol kétharmadados többsége van a Fidesznek és a KDNP-nek.
A budapesti 11-es választókerület egyébként hagyományosan baloldali támogatású terület, az ezredforduló óta csupán egyszer, 2010-ben tudott itt nyerni a jobboldal. A legutóbbi, 2022-es választáson Varju László 50,8 százalékkal szerzett mandátumot. Egyes elemzők szerint a mostani választás azért érdekes, mert az ellenzéki összefogás jövőbeli kilátásairól és az ellenzéki szavazói bázis viselkedéséről is árulkodik.
A szavazás este hét óráig tart, az első eredmények este kilenc után várhatók.