Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy nőket molesztáló férfit Miskolcon

MH/MTI
2025. március 23. vasárnap. 13:44

A közlemény szerint a gyanúsított március 19-én a délutáni órákban három, közterületen tartózkodó nőhöz ment oda, őket hátulról megfogva magához szorította. Az egyik esetben közösülést imitáló mozdulatokat tett, a másik sértettet fogdosni próbálta, a harmadik nőhöz pedig a kabátját felemelve ért hozzá. A férfi elszaladt, miután a sértettek kiabálni kezdtek.

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak lehetnek szexuális kényszerítés bűntettének megállapítására – írták.

A bíróság álláspontja szerint a várható büntetés nagyságára tekintettel – amely a halmazati szabályok szerint egy évtől hét év hat hónapig terjedő szabadságvesztés is lehet – fennáll annak veszélye, hogy a férfi a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, megszökne. Esetében a bűnismétlés veszélye sem zárható ki, hiszen egy napon belül három sértett sérelmére is megvalósíthatta a szexuális indíttatású bűncselekményeket. A bíróság ugyanakkor nem látta megállapíthatónak a bizonyítás veszélyeztetésének reális – írták.

Mindezek alapján a bíróság – helyt adva az ügyészség indítványának – négy hónapra elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.