Nem is akárhogyan, máig tisztázatlan kilétű alakok úgy megverték Bródy Sándor utcai házának előterében, hogy felépülése hosszú hónapokig tartott. Papp Lajos beletenyerelt az akkoriban felfutó szívritmus-szabályozó üzletbe, az ezen a piacon uralkodó pacemakermaffia ilyen módon igyekezett megakadályozni, hogy olcsóbb és jobb minőségű eszközök kerüljenek a magyar betegekbe.
A cseppet sem titkoltan konzervatív és keresztény világszemléletű Papp Lajos nem meglepő módon az 1994-es parlamenti választásokat követően gyorsan szembefordult a Horn Gyula vezette új hatalommal. Mivel talán nem túlzás azt mondani, hogy az ország egyik legkiválóbb szónoka is volt, sokféle témájú előadásain nagy tömegek várták. A fővárosból távozta után előbb Zalaegerszegen, aztán Pécsett hozott létre világszerte is korszerűnek számító, a szívsebészet legmodernebb eszközeivel dolgozó szívcentrumokat.
Valahogy úgy alakult, hogy az 1998-as választásokat megelőző hónapok előadásain többnyire a professzor egyszemélyes előzenekaraként hangoltam a közönséget, az oda- és visszautakon sokat beszélgettünk. Vele sem feltétlenül a politikáról vagy az orvosi ügyekről: a hozzá hasonló, nagy tekintélyű emberek éppen azért tudnak közel férkőzni másokhoz, mert valójában az élet leghétköznapibb, legegyszerűbb ügyeiről is egyértelműen beszélnek. Nyakatekert udvariaskodás helyett igenekkel és nemekkel válaszolnak a világ bonyolultnak tűnő kérdéseire. Így tehát az autóban szóba kerültek régi iskoláink, a helyek, ahol felnevelkedtünk, a ruhák, amelyekben a poros utcákon szaladgáltunk, az ebédek, amelyeket az anyáink főztek, és persze az a sok-sok könyv, amelyek egymáséhoz nagyon hasonló tudást adtak nekünk a világról.
Az egységmozgalmi előadások mindenhol más és más formát kaptak. Két állandó elemük volt, az egyik az én előfutamaim sora, a másik pedig a hálás és a Papp Lajos által meggyógyított betegek virágcsokrai és ajándékkosarai. Nem volt olyan helyszín, ahol ne bukkantak volna fel az egykori betegek. Ha nem helyből, akkor a közelből zarándokoltak el a mágusként tisztelt professzorhoz. A közönség néma csendben hallgatta Papp Lajos mesterien felépített előadásait. Istenről, hazáról, családról, orvosi hivatásról, az ember feladatáról a világunkban. A politikát, legalábbis ami a köztudatban akként él, a pártok marakodását, az ország új kirablóinak gazemberségét egyáltalán nem hozta szóba. Mégis mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a szívsebész milyen értékek – keresztény, konzervatív, nemzeti – megélésében és továbbadásában látja az ország boldogulásának útját.
Egy tatai szereplésen csúnya provokációba futottunk bele. Fellépésünk után a közönség néhány tagja papírlapokkal a kezében gyűlt körénk. Az angolul természetesen tökéletesen beszélő Papp Lajos félrehúzott, és azt mondta, nézd, ezek sátánista versek. Látom, bólintottam, ismert rockdalokból valók. Aztán előjött egy zavaros tekintetű fiatalember, nekem azt mondta, hogy együtt jártunk iskolába, és hogy az én Péter öcsém a Dippoldról Poltra változtatta a nevét, ügyészként dolgozik. Papp Lajostól pedig azt kérdezte, hogy miért rakott ki ilyen sok, angol szavakkal teleírt papírt a székekre. A professzor határozott, már-már kiabáló hangon utasította vissza a hazug vádat. A furcsa fiatalember eloldalgott. Hazafelé az első út menti parkolóban megálltunk, Papp Lajos kipattant az autóból, és nagyon indulatosan rázta meg a karom, tudod, te ki volt ez, kiabálta. Rohadt, mocskos provokátor. Az ilyenek intézték el, hogy ne legyen helyem Budapesten. Ők vertek meg a lépcsőházban. Miattuk nincs még ma sem olcsó és korszerű szívritmus-szabályozó Magyarországon.
