2025. március 23. vasárnap. 6:8
Egyáltalán, mi az a diktatúra? – ez az első kérdés. Nos, az okosok úgy határozzák meg ezt a fogalmat, hogy parancsuralom vagy önkényuralom, különösen ott, ahol egyetlen vezető személy (ő a diktátor) vagy egyetlen csoport, párt gyakorol minden hatalmat, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény korlátozná őket ebben. Ha megvizsgáljuk a világ országainak állapotát, kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy Európában és más földrész országaiban is a választások győztese – kivéve, ha szövetséget, koalíciót köt egy másik párttal – jogosult arra, hogy lényegében elsőrendű felelősként vezérelje az országot, s vegye kézbe a kormányrudat, továbbá őrizze a rendet, tervezze a jövőt és alkosson olyan törvényeket, melyek figyelmen kívül hagyása komoly következményeket von maga után. Ezt nevezzük mi demokráciának, de ha a fogalmi meghatározást nézzük, akkor aszerint az egypárti győzelem az valójában diktatúra, hiszen egyetlen csoport vagy párt, a győztes gyakorolja a hatalmat.
A fentiek függvényében nálunk, és a Föld számos országában bizony diktatúra van, hiszen szinte mindenhol a választáson győztes párt vehette kezébe a kormányrudat. Tehát ő diktál. S ez sok-sok embernek – persze a vesztesek közül – nem tetszik. S leginkább azoknak, akik amúgy állandóan demokráciáról papolnak, ám a mások győzelmét nem tudják elfogadni. Ebben a helyzetben vagyunk már régóta mi, magyarok is. Folytonos küzdelemben élünk, s azokkal viaskodunk és vitatkozunk – nem éppen eredményesen –, akik nem tudják megemészteni azok győzelmét, akik nem az ő kedvenceik, ám megnyerték a szavazást. Magyarán nem bírják elviselni az általuk is óhajtott demokráciát, persze csak azt, amelyben ők a vesztesek. Számos alkalommal tapasztalhattuk ezt a világ országainak belpolitikáját szemlélve mindmáig, sajnos minálunk is. S ilyenkor bizony elgondolkodik az ember a demokrácia mikéntjén, természetén, s ha törvénytisztelő, akkor rosszul is érzi magát.
A fenti eszmefuttatás a demokrácia és a választások mikéntjéről bizony a minapi parlamenti esemény miatt kívánkozott ki belőlem. A Pride-ról, az aberrációról és a gyermekvédelemről nem szeretnék okoskodni, tőlem vonulhat bárki bárhová, de ízlést ne sértsen, és az ifjúságra nézve kártékony mintákat ne szolgáltasson. Ez ilyen egyszerű. Az viszont, ami történt az ország gyönyörű házában, azt mindenkinek a nevében kikérem magamnak. Követelem, ha egyedül maradok ezzel a véleményemmel, akkor is, hogy az ország háza ne lehessen maszek hőzöngők színhelye, és a létező legsúlyosabb büntetés sújtsa azokat, akik füstbombáznak – akár rózsaszínben, akár hupikékben – és elfogadhatatlan módon viselkednek az ország házában. Budaházyék a gyurcsányi lovasattak ellen, a szemkilövetők ellen lázadtak fel. Sokévi börtön járt érte. A momentumos senkiháziak vajon meg fogják úszni ezt a gyalázatot, mellyel emberéletet is kiolthattak volna? Vélhetően igen, mert hisz ők képviselők. Kit képviselnek? Van némi tapasztalatom arról, hogy az asztmás, az érzékenyebb torkú, valamint szív-, és tüdőelégtelenségben szenvedőket akár azonnali fulladás is veszélyeztethet egy ilyen „akció” után. Kérdezem, kérdezzük, s már nem először, hol maradt a rend? Hol vannak a jogszabályok, melyek megakadályoznák az ilyen „akciókat”? Mi folyik itt? Fegyőr, vagy az így nevezett valaki lényegében megúszta a füstgyertyázást, melyet anno egy tüntetésen követett el, a rendőröket dobálta a hős momentumos. Micsoda „hősiesség” és végtelen arcátlanság kell ahhoz, hogy ez a társaság újból akciózni mer? Kik bíztatják őket?
Válaszra várunk!
A szerző újságíró
