Lady Gaga legnagyobb félelméről vallott

Milliók rajonganak a szupersztárokért, még sincs elszigeteltebb élethelyzet, mint az övék. Erre évekig kiváló példa volt Lady Gaga, aki 2009-ben üstökösként robbant be a zeneiparba. Magazinok címlapján tündökölt extrém megjelenéseivel, botrányos híreivel és fotóival. Polgárpukkasztó dalai, szavai és cselekedetei nemcsak az ellentáborát, de a fanatikus rajongói számát is folyamatosan növelték.

Ám Gaga egy idő után egyre kevésbé érezte jól magát a bőrében. Napközben egy csomó ember vette körül, este mégis egy néma, üres házba tért haza. Hiába szárnyalt a karrierje, a szerelmi élete romokban hevert. Hosszú évekig nem találta az igazit.
„Azt hiszem, életem legnagyobb félelme az volt, hogy egyedül maradok – mondta a harmincnyolc éves Gaga a BBC-nek. – A legnagyobb ajándéka pedig az, amikor találkoztam a párommal, aki azóta is mindig mellettem van.”
Michael Polansky technológiai vállalkozó 2020-ban ismerte meg a sztárt, akivel azóta boldogan élnek, tavaly a Velencei Filmfesztiválon bejelentették az eljegyzésüket is.
„Annyi szorongás és veszteség után az a tudat, hogy 38 évesen menyasszony vagyok, végtelenül boldoggá tesz! – folytatta a sztár. – Bevallom, már nem is álmodtam ilyesmiről.”

Az előadó zeneileg is visszatért kezdeti sikeres stílusához, méghozzá éppen a vőlegénye javaslatára. Mi­chael segíteni akart neki abban, hogy újra olyan zenét alkosson, ami boldoggá teszi – írja a legfrissebb hot! magazin. Az énekesnő az extrém művészi énjét is megtanulta különválasztani a hétköznapitól. Gaga most jól érzi magát, tele van lelkesedéssel, végre teljes az élete.
„Ott lenni a barátaimnak, a családomnak, a vőlegényemnek: mindezek egész emberré tettek. Már nem a karrierem a legfontosabb. Azt akartam, hogy véget érjen a káosz, ezért kissé eltávolodtam az ikontól, de a legjobb, hogy mindez szeretettel történt” – zárta a BBC-nek adott friss interjúját a magánnyal remélhetőleg örökre leszámolt boldog menyasszony.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.