Újabb rossz hírt kaptak az ukránok

Volodimir Zelenszkij elnök 104 nappal azután, hogy kézhez kapta a 11090-es számú törvényjavaslatot a dohánytermékek jövedéki adójának felülvizsgálatáról, aláírta a dokumentumot. Erről Jaroszlav Zseleznyak, a Holosz-frakció parlamenti képviselője számolt be március 22-én, vette észre a Kiszo.net.

A képviselő megjegyezte, hogy az erről szóló információ még nem jelent meg a Legfelső Tanács hivatalos honlapján, de két, nemzetközi pénzügyi intézményektől és a kormánytól származó forrás megerősítette számára, hogy Zelenszkij aláírta a törvényt.

Zseleznyak hangsúlyozta, hogy a törvény időben történő aláírásának elmulasztása 2025. január 1-jétől 2091,6 millió hrivnya veszteséget okozott az állami költségvetésnek.

„Ráadásul most hogyan lehet ezt bevezetni? A törvény átmeneti rendelkezései szerint január 1-jén kellett volna hatályba lépnie. Ma pedig március 22. van… Hogyan tudja most a vállalkozások többsége kiszámítani a munkáját a jövedéki adó alapján?” – tette fel a kérdést a képviselő.

Hozzátette, hogy a törvény aláírását követően a cigaretta ára azonnal negyven hrivnyával fog emelkedni.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.