1856-ban járunk. A Neptune’s Car nevű amerikai klipperhajó éppen New Yorkból San Franciscóba tart, rakománya értékes árucikkekkel teli. A hajó kapitánya Joshua Patten, egy fiatal, tehetséges tengerész, aki magával hozta feleségét, Mary Annt is az útra. Akkoriban ez szokatlan volt, de a házaspár szerelme erősebb volt a konvencióknál.
Az út azonban tragikus fordulatot vett: Joshua Patten súlyosan megbetegedett – valószínűleg tuberkulózis vagy valamilyen trópusi láz támadta meg. Lázálmokban vergődött, képtelen volt ellátni a feladatait. A hajó egy tapasztalatlan legénységgel sodródott a végtelen óceánon, egy gátlástalan elsőtiszt pedig megpróbálta magához ragadni a hatalmat, veszélybe sodorva az egész expedíciót.
Ekkor lépett elő Mary Ann. Nem volt hajóskapitány, nem volt hivatalos rangja, de bátor volt, intelligens, és mindenét feltette arra, hogy megmentse a férjét, a hajót és a legénységet.
Mary Ann amellett, hogy átvette a hajó irányítását, még mesterien is navigálta azt az Atlanti-óceán viharai között, elkerülte a rejtett zátonyokat, és biztos kézzel vezette a Neptune’s Cart az amerikai partok felé.
Mindezt úgy, hogy terhes volt, a férje az életéért küzdött, és ráadásul a legénység egy része eleinte nem bízott benne. De Mary Ann nem tört meg. Tudta, hogy ha nem ő áll a kormányhoz, akkor senki sem fog.
Egyszerre kellett tanulmányoznia a navigációs térképeket, hogy pontosan kiszámítsa az útirányt, közben elsajátította a tengeri csillagászatot, hogy az éjszakai égbolt alapján tájékozódjon, nem feledkezhetett meg arról sem, hogy fegyelmet tartson a legénység között, és ott volt még a beteg férje, akit mindezek mellett ápolnia kellett, egyszóval minden egyes döntés a hajó sorsáról az ő kezében volt.
Mindez nem egy-két napig tartott. Hónapokig vezette a hajót, míg végül San Francisco partjai felé közeledtek. A legénység egyhangúan elismerte: Mary Ann nélkül nem éltek volna túl.
Mary Ann Brown Patten története azért is volt annyira rendkívüli, mert teljesen szembement a 19. századi társadalmi normákkal, különösen a tengeri hajózás világában. Akkoriban a hajózás egy rendkívül férfiközpontú szakma volt, és egy nő jelenléte a fedélzeten szokatlannak, sőt egyenesen szerencsétlenségnek számított a legtöbb tengerész számára.
A viktoriánus korszakban (amely alatt Mary Ann is élt) a nők szerepe erősen korlátozott volt. Elsődleges feladatuknak a háztartás vezetését és a gyermeknevelést tartották. Az oktatási lehetőségek korlátozottak voltak a nők számára, különösen a tudományos és műszaki területeken, ami a navigációs és hajózási ismeretek megszerzését is szinte lehetetlenné tette. A legtöbb ország törvénye nem támogatta, hogy a nők vezető pozíciókat töltsenek be, különösen olyan „férfias” szakmákban, mint a hajózás.
A hosszú tengeri utak extrém körülményei (zárt tér, hónapokon át tartó elszigeteltség, fizikai megterhelés, veszélyes időjárási viszonyok) miatt a hajókat kizárólag férfiakból álló legénység működtette. A babonák szerint egy nő jelenléte balszerencsét hozhatott a hajóra. A tengerészek körében sokféle babona élt, és ezek egyike szerint a nők „haragra gerjeszthették a tengert”. A kereskedelmi hajók gyakran kalózokkal néztek szembe, tengeri csatákban vettek részt, és vészhelyzetben a legénység fizikai állóképessége döntő lehetett. A 19. században nem tartották elképzelhetőnek, hogy egy nő képes lehet megvédeni a hajót.
A hajózás azóta rengeteget változott, de a női kapitányok száma még ma is alacsony. A Nemzetközi Hajózási Kamara (ICS) adatai szerint a világ tengerészeinek kevesebb mint két százaléka nő, és a hajóskapitányok között is ritkák. Az IMO (International Maritime Organization) és az ENSZ külön programokat indított annak érdekében, hogy több nő dolgozzon a hajózásban, és hogy az iparág befogadóbbá váljon. Ma már számos híres női kapitány van, például Kate McCue, aki az első amerikai nő lett egy óceánjáró hajó (Celebrity Cruises) kapitányaként. Az Egyesült Államok Haditengerészetében és a parti őrségben is egyre több női tiszt szolgál kapitányként.
Bár a technológia fejlődésével a hajózás kevésbé igényel nyers fizikai erőt, a kulturális beidegződések miatt a nőknek még mindig nehezebb érvényesülniük ebben a szakmában.
Mary Ann Brown Patten története egyedülálló volt a maga korában, mert egy társadalmi, fizikai és kulturális akadályokkal teli világban sikerült megállnia a helyét, és vezetőként helytállnia egy veszélyes tengeri úton. Ma már több nő dolgozik a hajózásban, de a teljes egyenlőség még mindig nem valósult meg. Ha Mary Ann Patten ma élne, valószínűleg a világ egyik legelismertebb kapitányaként tartanánk számon – és talán már egy óceánjárót vagy hadihajót irányítana. Hősies helytállását később elismerték, de férje a betegségéből már nem épült fel teljesen. Mary Ann folyamatosan ápolta, ám fiatalon, mindössze 24 évesen meghalt tuberkulózisban (amit valószínűleg a férjétől kapott el). Az ő története azonban örök bizonyítéka annak, hogy a bátorság és a vezetői képességek nemtől függetlenek.
