Árrésstop? Jók az első tapasztalatok

MH/MTI
2025. március 25. kedd. 3:46

Zsigó Róbert felidézte, hogy az élelmiszereknek átlagosan 16 százalékkal csökkent az ára. Az intézkedés lényege, hogy a kereskedelmi láncok a beszerzési árra nem tehetnek 10 százaléknál nagyobb árrést – jelezte.

Az államtitkár kiemelte: a beavatkozásra a nagyon magas élelmiszerárak miatt volt szükség. Példaként említette, hogy a csirkeszárnyra 42 százalékos árrést tettek a kereskedők, a sertéskarajra 55, a tejre 68, a tejfölre 129 százalékost.

Fontos volt beavatkozni, hogy megvédjék a családokat, az időseket attól, hogy indokolatlan és túlzott élelmiszerárakat kelljen fizetniük – fogalmazott.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy betartják-e az előírásokat a kereskedők, illetve azt is, hogy a kieső profitot ne más termékeken keressék meg – mutatott rá Zsigó Róbert.

Ha a kereskedelmi láncok elkezdik emelni azoknak az élelmiszereknek az árát, amelyek nem tartoznak az árrésstop hatálya alá, akkor a kormánynak lehetősége van arra, hogy minden élelmiszer-kategóriára kiterjessze az intézkedést – közölte. Hangsúlyozta ugyanakkor: nem háborúzni akarnak a kereskedőkkel, hanem azt szeretnék, ha megértenék, hogy a családokra és az idősekre nem lehet a túlzott és indokolatlan áremeléseket ráterhelni.

Zsigó Róbert jelezte: hogy a kormány május 31-ig vezette be az árrésstopot, és vizsgálni fogják, hogyan sikerül elérni a kitűzött célt.

Az állantitkár kérdésre válaszolva kitért arra: ha az árrésstop nem vezetne eredményre, akkor jöhet az árstop, de érdemes még időt hagyni a tapasztalatok összegzésére. Az az érdeke mindenkinek, hogy az élelmiszerek ára csökkenjen – emelte ki.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.