Fókuszban a gázai tűzszünet és az újjáépítés

MH/MTI
2025. március 24. hétfő. 17:13

A tűzszünet január 19-én lépett életbe Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet között, de a múlt héten, két hónap után Izrael ismét támadást indított a Hamász ellen a Gázai övezetben, amit a fegyvernyugvási tárgyalásokon közvetítő Egyiptom is elítélt.

A vasárnapi találkozóról kiadott közlemény szerint a tárgyaláson Madbúli hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a tűzszünetet, és minél hamarabb el kell kezdeni a Gázai övezet újjáépítését. Az egyiptomi kormányfő megerősítette, hogy országa támogatja a palesztin népet és a palesztinok jogát arra, hogy a Gázai övezetben maradhassanak.

Madbúli arról is tájékoztatta palesztin kollégáját, hogy a március elején összehívott rendkívüli arab csúcstalálkozón elfogadott gázai újjáépítési tervet a palesztin féllel, valamint térségben élő más felekkel és nemzetközi partnerekkel is egyeztetik, hogy elősegítsék megvalósítását.

A palesztin miniszterelnök ugyancsak a tűzszünet betartásának fontosságát hangsúlyozta, annak érdekében, hogy mielőbb elkezdődhessen a helyreállítás és újjáépítés. Mohamed Musztafa beszámolt kollégájának a gázai helyzet kezelésével kapcsolatban arab, iszlám és nemzetközi szereplőkkel folytatott palesztin diplomáciai tárgyalásokról és a Kairóban tervezett újjáépítési konferencia előkészületeiről.

A közlemény szerint a tárgyalásokon megállapodtak a két fél közötti konzultációk folytatásáról a Gázai övezet újjáépítésének támogatása érdekében.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.