
A kezdeti angol nyomás után Lettország kerülhetett volna előnybe, Marc Guéhi és Jordan Pickford nem értette meg egymást, így Vladislavs Gutkovskis került helyzetbe, ám éles szögből az üres kapu mellé lőtt. Aztán egyre többször veszélyeztettek a hazaiak, Ezri Konsa közeli lövését kiütötte Krisjanis Zviedris, majd Harry Kane-nek akadt helyzete, végül egy szabadrúgás hozta meg az áttörést – Reece James tökéletesen tekert 24 méterről a bal felső sarokba, ráadásul ez volt az első gólja a válogatottban. A szünet előtt még Morgan Rogers is betalálhatott volna, közeli próbálkozását a rövidnél védte Zviedris.
A második félidőben sem diktált nagyobb tempót az angol csapat, de természetesen így is fölényben játszott. Kane ismét kihagyott egy helyzetet, a 68. percben viszont már nem hibázott a Bayern München csatára, Declan Rice centerezése után passzolt néhány lépésről az üres kapuba, megszerezve ezzel 71. válogatott gólját. Pár perccel később újabb gólt szereztek az angolok, Phil Foden indításával lépett ki a bal szélen Eberechi Eze, majd befelé cselezett, hét méterről kapura tűzte a labdát, ami Antonijs Cernomordijsen megpattanva a jobb alsóba vágódott – a Crystal Palace 26 éves játékosa szintén az első gólját szerezte a nemzeti csapatban.
Még többször bevehette volna a lettek kapuját Anglia, de már nem erőltette meg magát, így is két kör után hat ponttal áll csoportjában.
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
K-CSOPORT
Anglia–Lettország 3–0 (R. James 38., Kane 68., Eze 76.)
Albánia–Andorra 3–0 (Manaj 9., 19., Uzuni 90+2.)
Szabadnapos: Szerbia
Az állás: 1. Anglia 6 pont/2 mérkőzés, 2. Albánia 3/2 (3-2), 3. Lettország 3/2 (1-3), 4. Szerbia 0/0 (0-0), 5. Andorra 0/2 (0-4).