Ady Endre és Brüll Adél szenvedélyes, viharos, kilenc évig tartó viszonyát a legjobban az jellemzi, hogy megismerkedésük után hét nappal a költő első Lédának írt A könnyek asszonya című szerelmes versében azt írja: „Véres szivemre szomorúan / A könnyek hullnak, hullnak.”
De ki volt Brüll Adél, aki férjes asszonyként, 31 évesen elcsábította a nála öt évvel fiatalabb nagyváradi újságírót, Ady Endrét?
Édesapja, Brüll Sámuel nagyváradi jómódú zsidó polgár volt. Édesanyja Stern Cecília, akinek apja, Stern József báródi származású volt, s földbirtokai mellett az övé volt a peceszőlősi sörgyár. Gazdag ember lévén jó nevelést adott Cecília lányának, akinek három gyermeke született Brüll Samutól: Adél (1872. szeptember 1.), Margit (1874) és Berta (1877).
Adél négy elemit magániskolában végzett Váradon, majd Bécsbe került, egy előkelő intézetbe. Mikor hazatért Váradra, már kifejlett nagylány volt. Állítólag folyékonyan beszélt németül, franciául, angolul, és tökéletesen tudott viselkedni, emiatt édesanyjával együtt minden ajtó megnyílt előttük, hivatalosak voltak az „úri társaság” minden báljára.
Ordódy Pál huszár főhadnagy udvarolt Adélnak, a tervezett esküvő azonban elmaradt, mert Brüll Samu vagyona egy részét elveszítette a tőzsdén, amely veszélyeztette a házassághoz szükséges kauciót. A főhadnagy 1897-ben áthelyeztette magát, ami nagyon megviselte Adélt, s egyik napról a másikra visszavonult a társaságtól.
A következő évben jött haza Nagyváradra a címfestő Diósi Ferenc fia, a 26 éves kereskedő Ödön, akinek megtetszett az akkori időkben már öreglánynak számító, 26 éves Brüll Adél. A kapcsolatból gyors házasság lett 1898 novemberében, s nászútjuk után Szófiában telepedtek le, ahova Adél magával vitte kisebb húgát, Bertát is. Arról nincs feljegyzés, hogy Adél és férje miért tértek át az izrealtitáról a katolikus vallásra a bolgár fővárosban.
Amint azt is titokban tartották, hogy az export-import ügyintéző férj nem a gyengébb nemhez vonzódott, felesége helyett jobban kedvelte a karcsú bolgár és görög fiúkat. A csalódott asszony megszégyenülten nem tért vissza Váradra, nem vált el, hanem vállalata a látszatházasságot azzal a feltétellel, hogy szeretőket tarthat. Sőt, Adél akkor sem hagyja el Diósyt – aki már y-nal írja a nevét –, amikor gyanús pénzügyletekbe keveredett, és tönkrement annyira, hogy szinte szökniük kellett Bulgáriából, s Párizsba menekülnek.
Diósy nem jó férj, viszont ügyes kereskedő, aki a francia fővárosban először képeslapokat árult, majd szőrmével kereskedett, és pezsgőképviseletet nyitott, s néhány év alatt ismét gazdag lett. Így megtehette, hogy feleségét a legújabb párizsi divat szerint öltözteti, útjait fizeti, és engedi, menjen, ahová akar. És Adél él a lehetőséggel, gyakran hazautazott családlátogatásra Váradra, ahol kiélheti testi vágyait, szeretőket tartott.
Péter I. Zoltán nagyváradi újságíró, történész írása szerint Diósyné Brüll Adél 1903 nyarán hazajött Párizsból, hogy meglátogassa édesanyját. Ekkor elcsábította Halász Lajos hírlapírót, akiről nem tudta, hogy váradi barátnője, Fehér Dezsőnének a szeretője. Erre a Nagyváradi Napló főszerkesztőjének féltékeny felesége azt találta ki, hogy bemutatta Adélnak a fiatal költő, nőbolond Ady Endrét. Fehérné terve tökéletesen bevált…
Az öt évvel idősebb Léda meghódította a költőt
Fotó: wikipedia.org/Székely Aladár
Hogy milyen eredménnyel? Ady és Brüllné 1903. szeptember hatodikai találkozásáról így írt Benedek István: „Ahogy egymással szemben ültek, pillanatok alatt megváltozott a világ. Adél kivirult, mert hódítani akart, hogy kiküszöbölje a hiúságán esett csorbát, mert szeretője, Halász cserben hagyta. Adélnak megtetszett a nagyszemű barna legény, nem a költő, hanem az áhított fiatal a 26 évével, provinciális üdeségével. Adyt az érett, 31 éves párizsi asszony varázsolta el, az okos, a tapasztalt, a szenvedő, aki meleg hangján a sikereiről és gyötrelmeiről egyformán méltósággal beszél… Ady szerelmes lett, végletesen, ahogy még soha. A tömérdek nő közt, akikhez Léda előtt és Léda után köze volt, egy sem ragadta el ilyen mély szenvedéllyel, ilyen megszállott szerelembe-zuhanással. Léda még csak játszott a tűzzel, nem forrósodott át, épp csak örült annak, hogy szépeket mond neki valaki, és nincs egyedül. A szerelem vihara később őt is eléri, de akkor nem évekre szólóan, mint Adyt, hanem életre szólóan, elhagyottan is.”
A fenti idézetben már szerepel a Léda név, amely az Adél megfordított változata. A hagyomány ellenére ezt nem Ady adta az asszonynak. Adél találta ki még gyermekkorában, és tetszett Adynak is. De a költő az asszonyt mindig Adélnak nevezte, leveleiben is, Lédaként csak a verseiben szerepelt.
Majdnem tízéves viszonyuk viharosan indult, mert megismerkedésük másnapján Brüllné elutazott Budapestre, ahová Ady is követte, aki fájdalmasan szembesül azzal, hogy nem az asszony egyetlen váradi látogatója Budapesten a párizsi utazásáig. Nemcsak Halászra, hanem Radó Ignác bankügyészre és Bognár Sándor gazdag borkereskedőre is féltékenykedett, az ő nevük is előfordul Adynak ebben az időben Lédához írott leveleiben.
Mindezek ellenére szeptember 13-án ismét elutazott a fővárosba, s már vitte magával Lédához írt első versét, amely aznap jelent meg a Nagyváradi Naplóban, A könnyek asszonya címmel. Erről a versről írta Ady Lajos, hogy bátyja halálos komolysággal mondta neki: „Vele megszületett a század legszebb lírai verse, amely így kezdők: »Bús arcát érzem szívemen/A könnyek asszonyának,/Rózsás, remegő ujjai/Most a szivembe vájnak.«”
Léda 1904-ben úgy döntött, hogy meghívja Párizsba Adyt, aki elfogadta ezt, s megérkezése után Diósyék lakásába költözött. A férjet, Ödönt nem zavarta, hogy felesége szeretője náluk lakik, sőt, Ady barátja, támogatója lett, s amikor kiderült, hogy a költőnek kezdődő szifilisze (vérbaja) van, ő szerzett orvost, s anyagilag segítette a gyógyítását.
A szerelmi háromszög évekig jól működik, 1904 szeptemberében már együtt utaztak a francia Riviérára, 1905 májusában pár napot a Stanbergi-tó partján töltöttek, majd Nagyváradra utaztak, 1906 őszén földközi-tengeri hajóúton vettek részt. Ady élvezi a gondtalan életét, s változatlanul rajong Lédáért, akinek ezt írta: „Nagyon szeretlek, óhajtlak… Csókollak, szorítlak, vágyammal bennedvagyok, te édes, egyetlen asszony.”
Valószínűleg másképpen alakult volna ez a vad viszony, ha 1907 őszén Lédának nem halva születik meg a kislánya, amelyet hivatalosan Diósy nevére jegyezték be, de ugyanúgy hat ujja volt, mint Adynak, akinek azt csecsemőkorában eltávolították.
Kettőjük szerelmét pontosan tükrözi Adynak a Héja-nász az avaron című verse: „Új rablói vannak a Nyárnak,/ Csattognak az új héja-szárnyak,/Dúlnak a csókos ütközetek… Egymás husába beletépünk/
S lehullunk az őszi avaron.”
Ennek az évekig tartó, csókos ütközetnek 1912-ben szakítás lett a vége.
Léda húga, Brüll Berta így emlékezett: „Ady Lédával együtt volt a szobában, én a mellette levő szobában tartózkodtam, és egyszer csak hallom, hogy nagyon kiabálnak egymásra. Aztán Ady dühösen elmegy, és becsapja az ajtót. Kérdeztem Lédától, mi történt megint. Léda azt mondja: »Hallottad, veszekedtünk. Ő egy gorombaságot vágott az arcomba, én arcul ütöttem, és azt mondtam: Most már mehet. Ez történt.« […] Utána Léda teljesen összeroppant, és egyfolytában csak sírt, beszélni sem lehetett vele.”
A tettlegességgel végződött veszekedés fakasztotta föl Adyból a bosszú kegyetlenségét, így születhetett az Elbocsátó, szép üzenet című vers, amelyet a Nyugat az 1912. május 16-i számában közölt.
Ez a vers még jobban tetézte Léda fájdalmát. Egészsége is folyton romlott, nem is szólva az idegeiről, úgyhogy 1912 kora őszén a drezdai Lahmann-szanatóriumba került.
Ady barátja, Bölöni György író visszaemlékezése szerint a veszekedés oka a féltékenység volt: „Az asszony szerzett magának egy másik valakit. Meg is nevezte: egy pesti ügyvédet. Később Léda aztán azzal utazott el Párizsba, hogy az úton öngyilkos lesz… És bár nem lett öngyilkos az asszony, soha nem tudta kiheverni a történteket, és ahogy Kovalovszky Miklós fogalmazott: Léda még huszonkét éven át hurcolja selymekbe és prémekbe burkolva meghasonlott boldogtalanságát. És bár testben-lélekben nagyon megviselte a szakítás, rácáfolva előző indulatkitöréseire, hisztériás idegállapotára, a legnagyobb tiszteletre méltó fegyelmezettséggel viselte nemcsak az otthagyott szerelmes asszony, hanem az ország-világ előtt megcsúfolt és lealacsonyított nő sorsát. Haláláig némán őrizte ennek a végzetes szerelemnek minden felvérző emlékét.”
Az első világháború kitörése után Léda és férje kénytelen volt elhagyni Párizst, Budapestre költöztek. S habár évek alatt Diósy újra gazdag ember lett, Bethlen István miniszterelnök bizalmas embereként kormányfőtanácsosi címet kapott, felesége kerülte a társaságot, amelyben ő egy eldobott szerető.
Az idős Brüllné kerülte a társaságot
Fotó: wikipedia.org/Székely Aladár
Lédát megviselte 1919-ben Ady halála, s további életét pedig megkeserítik az egyre súlyosabb betegségei, 1929 őszén erős szívrohamot kapott, s az egész telet a pesti Siesta Szanatóriumban töltötte. Aztán egész testén hólyagok keletkeztek, amelyek úgy néztek ki, mint az égési sebek. Ismerősei azt hitték, hogy ezt az Adytól elkapott vérbaj okozza, de az orvosok megállapították, hogy gyógyíthatatlan bőrbetegsége van, pemphygus, amely a bőrt és a nyálkahártyákat támadta meg.
Sok szenvedés utána Brüllné 1934. január 18-án, 62 éves korában elhunyt. Temetésére Ady felesége, Boncza Berta – Csinszka – lila orchideacsokrot küldött lila szalaggal, azon ezüstbetűs felirattal: „Ady Endre emlékében Lédának – Csinszka.” Az amúgy nem féltékeny Diósy, amikor észrevette orchideacsokrot, felvette a ravatalról, és hátradobta.
Diósyné Brüll Adélnak a budapesti Kerepesi temetőben, nem messze Ady sírjától van a végső nyughelye. Teljes felületét kőlap borítja, amelyre nagyméretű betűkkel az van vésve: LÉDA, kisebb betűkkel egy Ady-idézet Az asszony jussa című versből: „Hirdetni fogod, szent, nagy jussát / A volt nőnek / Hirdetni fogod: te akartad / S mindent, mi történt, te akartál / S hogy nálam is hatalmasabb vagy / S a Halálnál.”
