Újabb titok Meghan Markleről

Bár 2018-ban feleségül ment Harry herceghez, és ezzel hivatalosan is a brit királyi család tagja lett, Meghan két évvel később férjével együtt az Egyesült Államokba költözött, hogy új életet kezdjenek.

Tina Brown királyi író és újságíró, aki rendszeresen kritizálja a sussexi hercegi párt, egy könyvében azt írta, hogy Meghan korábban saját blogját, a The Tiget használta arra, hogy luxusajándékokat szerezzen magának. A szerző szerint az egykori színésznő gyorsan híressé vált a márkák képviselői körében arról, hogy különösen nyitott volt az ajándékcsomagok fogadására. És ez a szokása állítólag még a királyi esküvő után sem változott – írja az Express.

Brown azt is állítja, hogy a menyegzőt követően Meghan csapatának egyik tagja írt egy publicistának, hogy biztosítsa róla: a hercegné továbbra is szívesen fogad bármilyen küldeményt. Az üzenetben az is szerepelt, hogy Meghan mindig is „az egyik jó emberük” volt, utalva ezzel arra, hogy ezután is számít a divatmárkák figyelmére.

A szerző azt állítja, Meghan már a hivatalos kiválásuk előtt szemezett a különböző üzleti lehetőségekkel, amelyeket azonban a státusza miatt nem tudott kihasználni.

Meghan nem tudott ellenállni annak, amit a celebvilág kínált – mondta el egy interjúban Brown. A hercegi pár szeretett volna egyfajta kereskedelmi lábat is kiépíteni a tevékenységeikhez, de a királyi szabályok ezt nem tették lehetővé.

Brown szerint Meghan tisztában volt azzal, hogyan működik a sztárvilág, milyen lehetőségek rejlenek az ügynökök és az üzleti kapcsolatok rendszerében.

Ez nem Harry világa volt, de Meghan egy nagyon tapasztalt stratéga volt, akihez a herceg jobban ragaszkodott, mint bármely más tanácsadójához – jelentette ki a szerző, aki szerint a sussexiek súlyosan alábecsülték, milyen lesz a királyi udvar védőhálója nélkül élni. A sussexi hercegné soha nem kommentálta nyilvánosan Brown állításait.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.