
A 2-es típusú cukorbetegség növeli az esélyét több, különösen halálos rákfajta kialakulásának. A legnagyobb kockázatnövekedést azoknál a nőknél mérték, akiket nemrég diagnosztizáltak cukorbetegséggel.
Esetükben a hasnyálmirigyrák esélye majdnem kétszeres, míg a májráké csaknem ötszörös volt azokhoz képest, akiknél nem állt fenn a betegség. Férfiaknál is emelkedett a kockázat: az újonnan kialakult cukorbetegség 74 százalékkal növelte a hasnyálmirigyrák és csaknem négyszeresére a májrák valószínűségét az első öt évben.
A vastagbélrák esetében a növekedés kisebb volt, de még így is jelentős: nők esetében 34 százalélkkal, férfiaknál 27 százalékkal nőtt a kockázat.
A kutatók – akik a Manchesteri Egyetemhez kötődnek – a UK Biobank adatbázisát használták, amely félmillió brit állampolgár egészségügyi és életmódbeli adatait tartalmazza. A vizsgálatban 23 750 újonnan diagnosztizált cukorbeteg és több mint 70 000 nem cukorbeteg kontrollszemély adatait hasonlították össze. Az első évben észlelt rákeseteket kizárták az elemzésből, hogy a diagnóziskor elvégzett, fokozott vizsgálatok ne torzítsák az eredményeket.
Az eredmények szerint az elhízással összefüggő daganatok összkockázata férfiaknál 48 százalékkal, nőknél 24 százalékkal nőtt a friss cukorbetegség után öt évvel. Nem minden ráktípus esetén volt emelkedés: az endometriumrák és a menopauza utáni emlőrák gyakorisága nem változott a női cukorbetegek körében.
A kutatók egyelőre nem tudják, kell-e szűrést bevezetni cukorbetegek számára, de hangsúlyozták, hogy a hasnyálmirigyrák esetében a korai felismerés létfontosságú lehet.
A cukorbetegség és a rák közti kapcsolat pontos mechanizmusa továbbra is tisztázatlan. A feltételezések szerint a magas inzulinszint, a magas vércukorszint és a krónikus gyulladás állhat a háttérben. A nemek közötti különbségek mögött hormonális tényezők, az inzulinérzékenység eltérései vagy a testzsír eloszlása is szerepet játszhat.
Sophia Lowes, a Cancer Research UK szakértője szerint a tanulmány fontos lépés a cukorbetegség és a daganatos betegségek közti kapcsolat jobb megértéséhez. Mint mondta, az egészséges testsúly, a kiegyensúlyozott étrend, a dohányzás mellőzése és az alkoholfogyasztás csökkentése mind segíthet a rák kockázatának mérséklésében.