
MH/MTI
2025. március 25. kedd. 16:17
Michael O’Flaherty azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy tüntetések zajlanak Törökország-szerte az isztambuli főpolgármester bebörtönzése miatt. Ekrem Imamoglut, akit pártja, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) által rendezett előválasztáson vasárnap 15 millióan támogattak szavazatukkal mint jelöltet a 2028-ban tartandó elnökválasztásra, március 19-én vették őrizetbe korrupció és terrorizmus gyanújával. A politikust vasárnap fel is függesztették hivatalából. Őrizetbe vétele óta a CHP felhívására tüntetések zajlanak a török nagyvárosokban.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa közleményében aggodalmát fejezte ki a tüntetőkkel szembeni „aránytalanul erőszakos” rendőri fellépések, illetve az információkhoz való hozzáférés és a közléséhez való jog széles körű korlátozásáról szóló jelentések miatt az elmúlt napok tiltakozásaival összefüggésben.
„Hangsúlyozom, hogy egyes tüntetők erőszakos cselekményei nem indokolják a rendőrség által alkalmazott túlzott erőszakot” – fogalmazott O’Flaherty, majd emlékeztetett, hogy az erőszak alkalmazásának végső megoldásnak kell lennie, és csak indokolt szükség esetén lehetséges arányossági normák betartása mellett.
Aggodalmát fejezte ki továbbá a munkájukat végző újságírók elleni támadásokról, előállításokról szóló jelentések miatt is, amelyeket – mint írta – razziák során hajtottak végre a tüntetésekről szóló tudósításaik miatt. „Az újságírókat és a médiamunkásokat nem szabad akadályozni szakmai feladataik ellátása során” – jelentette ki.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az online információkhoz való hozzáférést „szigorúan korlátozták” Törökországban, valamint arra, hogy több embert őrizetbe vettek, házi őrizetbe helyeztek, vagy bírósági intézkedések alá vontak a közösségi médiában közzétett bejegyzéseik miatt.
„Felszólítom a török hatóságokat, hogy haladéktalanul bocsássák szabadon mindazokat, akiket emberi jogaik jogszerű gyakorlása miatt tartanak fogva. Felszólítom továbbá a hatóságokat, tegyenek eleget azon kötelezettségüknek, hogy biztosítsák az újságírók szabad és biztonságos tudósítását a nyilvános gyülekezésekről” – tette hozzá közleményében az Európa Tanács emberi jogi biztosa.