Bosnyák musztángok

Nyugat-Bosznia-Hercegovina sziklákkal tarkított völgyei és zord hegyei megfoghatatlan és rendkívüli látványt rejtenek, hiszen félvad lócsordák kószálnak szabadon a tájon – írja friss cikkében a BBC. Mint az anyagból egyebek mellett kiderül, az összesen mintegy ezer paripát tömörítő néhány csorda a Cincar-hegységben és más területeken vándorol.

A környék városai és mecsetjei a Krug-hegy tövében a 400 éves oszmán uralomról tanúskodnak, de erre fekszik Kupres is, az ország legmagasabban fekvő települése. A bosnyák hegyi lovak háziasított példányok leszármazottai, amelyeket különféle okok, de leginkább a háborúk és a szegénység okán engedtek szabadon gazdáik.

Domesztikált múltjuk miatt e négylábúak kevésbé óvakodnak az emberektől, mint az igazi vadlovak, s e tulajdonságuk mágnesként vonzza a turistákat. Télen gyakran előfordul, hogy sót nyalnak az utakról, s ez veszélyt jelent a járművezetőkre – és rájuk nézve is. Gyakorta bejárnak a farmokra élelemért, letarolják a vetést, megisszák a vizet a haszonállatok elől. Rengeteg helyi zavarónak tartja őket, sőt, néhány gazdálkodó odáig ment, hogy egyszerűen lelőtte a földjén talált lovakat.

Az utóbbi években azonban a hozzáállás megváltozott. Ahogyan bővült az országba irányuló turizmus, olyformán hízott a látogatók érdeklődése az állatok iránt. Nomád természetük miatt a csordák megtekintéséhez idegenvezetőkre van szükség, így számos turisztikai vállalkozás jött létre ennek az igénynek a kielégítésére. Utóbbi pedig mérhető gazdasági hatást gyakorolt az érintett vidéki régióra.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.