Cseh választási koalíció született

MH/MTI
2025. március 25. kedd. 14:59

A Polgári Demokratikus Párt (ODS) nevében Petr Fiala kormányfő, a TOP 09 párt nevében Markéta Pekarová Adamová, a Képviselőház elnöke, a kereszténydemokraták (KDU-CSL) nevében pedig Marek Vyborny, mezőgazdasági miniszter jegyzi a dokumentumot.

Nyilatkozataik szerint a négy éve kormányzó Spolu koalíció azokat kívánja megszólítani, akiknek aggályaik vannak azzal kapcsolatban, mit hozhat Csehországnak a nemzetközi rend jelenlegi átalakítása. „Azok számára vagyunk itt, akik bíznak abban, hogy hazánk jövője a parlamenti demokráciában, a piacgazdaságban és a demokratikus európai országokkal való szoros együttműködésben van” – mondta Petr Fiala újságíróknak a megállapodás aláírásakor.

A Spolu természetes partnerének tekinti a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalmat, s tárgyalni kíván a Kalózpárttal is – mutatott rá a kormányfő.

Kérdésre válaszolva Petr Fiala leszögezte: az ANO mozgalommal, ahogy az előző választások után, úgy most sem szándékoznak együttműködni, mert az Andrej Babis volt kormányfő vezette tömörülést „felelőtlennek és populistának” tartja.

A három jobboldali párt négy évvel ezelőtt is – szintén Spolu néven – közösen indult, és 27,79 százalékos eredménnyel megnyerte a voksolást, megelőzve az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalmat, amely 27,12 százalékkal a második lett. A harmadik helyet a Cseh Kalózpárt – Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom koalíciója foglalta el 15,62 százalékos eredménnyel. Kormányt végül is a két jobboldali koalíció alakított, az öt pártnak együttesen 108 képviselője lett a 200 tagú parlamenti alsóházban. Tavaly októberben az ellenzéki Kalózpárt elhagyta a kormánykoalíciót, és öt képviselője ellenzékbe vonult.

A Spolu koalíció három pártja már korábban megegyezett a választási program legfőbb téziseiről és a közös jelöltek elosztásáról a választási listákon. A három párt közösen fog kampányolni, a személyes kontaktusokra alapozott kampányt azonnal elindítják.

Petr Pavel államfő jelezte, hogy a képviselőházi választásokat nagy valószínűséggel szeptember végére fogja kiírni. A cseh képviselőházi választási rendszer arányos, ezért a stabil kormányzáshoz gyakorlatilag mindig koalíciók alakítására van szükség.

A legutóbbi országos felmérések szerint jelenleg az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett ellenzéki ANO a legesélyesebb a győzelemre, a mozgalom támogatottsága 32-35 százalék között mozog. A Spolu támogatottsága 18-19 százalék, az önállóan induló STAN pedig a szavazatok 11 százalékára számíthat. Az ANO jelenlegi támogatottsága mintegy 80-83 képviselőházi mandátum megszerzésére lenne elég.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.