
„A váltóban elért bronzérem hűen tükrözi, hogy az egyéni és a csapatambíciók jól megférnek egymás mellett” – fogalmazott a vb-szereplést értékelő sportági szövetség (MASZ) elnöke.
Gyulai Miklós a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy az elmúlt másfél-két hónap, ami a klasszikus fedett pályás szezont öleli fel az atlétikában, jól sikerült.
„Most kezd beérni az a munka, amit a kétezertizenkettes londoni olimpiát követően el tudtunk kezdeni. Szinte mindenki, aki most valamilyen eredményt elért, már ennek a stratégiának az eredményeképpen került bele a sportágba” – fogalmazott.
„Soha rosszabb vébészereplést! A körülményeknek és a lehetőségeknek megfelelően mindenki kihozta magából a legjobbat és a legtöbbet. Innen sem sikerült érem nélkül hazajönni, ez mindig jót tesz a szereplés megítélésének, de volt negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik helyünk is” – nyilatkozta Gyulai.
A váltó bronzérméről hozzátette: A siker a szisztematikus építkezésnek tudható be, ezt a különböző szakmai programoknak köszönhetően tudtuk elkezdeni. Ilyen volt a váltóprogram is a budapesti világbajnokság előtt, amiből a 4×400-as férfiváltónk tudott megújulni és tovább fejlődni. Ez egy nagybetűs csapat. Az atlétika egyéni sportág marad, de ez a bronzérem hűen tükrözi, hogy az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett. Ehhez olyan személyiségű sportolók is kellenek, amilyen Molnár Attila, Enyingi Patrik, Wahl Zoltán és Kovács Árpád.