A cápák szaglása tényleg elképesztő: egyes fajok akár egy csepp vért is képesek kiszimatolni egy olimpiai úszómedencényi vízben. De a vér nem az egyetlen vonzó illat számukra, bármilyen szerves anyag, például sérült halak váladéka is felkelti a figyelmüket. A cápák oldalán egy különleges érzékszerv, az úgynevezett laterális vonal fut végig, amely képes érzékelni a víz áramlásának legapróbb változásait. Ha egy hal kapálózik a közelben, a cápa ezt a finom vízmozgást már messziről megérzi. A cápák hallása is meglepően kifinomult: alacsony frekvenciájú hangokat (pl. vergődő halak mozgása keltette rezgéseket) akár több kilométerről is észlelnek.
A legtöbb cápa kiválóan lát a víz alatt, különösen gyenge fényviszonyok között. Egyes fajok szemében egy visszaverő réteg, a tapetum lucidum található, amely segít az éjszakai vadászatban – hasonlóan a macskák szeméhez.
A cápák olyan kifinomult érzékelési rendszert fejlesztettek ki az evolúció során, hogy szinte „hatodik érzékkel” vadásznak. De vajon milyen távolságban érzékelik a környezetüket? Nézzük meg az egyes érzékszerveik hatótávját!
A cápák akár több száz méterről vagy kilométerről is kiszagolhatják a zsákmányt, attól függően, hogy milyen az áramlás és a víz hőmérséklete. A nagy fehér cápa például akár kilométerekről is megérzi a vér vagy más szerves anyag szagát. A cápák hallása nemcsak jó, hanem rendkívül célzott is: az 50-800 Hz közötti alacsony frekvenciájú hangokat akár több kilométerről is meghallják. Ezért vonzza őket a sérült halak vergődése vagy a halászhálókba szorult állatok mozgása. A cápák látása meglepően jó, főleg rossz fényviszonyok között. Egyes fajok akár 10-15 méterről is tisztán látják a zsákmányukat, de tiszta vízben ez még nagyobb távolság is lehet.
A cápák igazi „biológiai érzékelők” a víz alatt: az orrukon található apró Lorenzini-ampullák képesek érzékelni az élőlények által kibocsátott elektromos jeleket. Ez azt jelenti, hogy ha egy hal mozdulatlanul rejtőzik a homokban, a cápa akkor is megtalálja, mert a szívverése vagy az izmai apró elektromos jeleket generálnak. Ez az a szuperképesség, ami minden mást felülír: a cápák alig néhány centiméterről is képesek érzékelni egy élőlény elektromos jeleit, például a szívverését vagy izomműködését. Ezért találják meg a homokban rejtőző halakat vagy rájákat is.
A cápák tehát szinte minden érzékszervüket más távolságból használják, így, ha egy cápa el akar kapni valamit, jó eséllyel az áldozatnak esélye sincs meglógni előle. Akkor lehet esélyünk, ha nem vérzünk, mozdulatlanok vagyunk, és az agyunk és a szívünk sem működik.
Komolyra fordítva a szót, sajnos egyre gyakrabban olvasunk cápatámadásról szóló híreket, és sokan a saját bőrükön tapasztalják, hogy a cápák félelmetes vadászok, de egy gyenge pontjuk mégis van: rendkívül érzékenyek az elektromos mezőkre. Ezt a biológiai sajátosságukat használták ki az 1990-es években, amikor megalkották az első hatékony cápariasztó eszközt, a Shark POD-ot (Protective Oceanic Device).
A Shark POD alacsony frekvenciájú elektromos mezőt bocsát ki, amely a cápák Lorenzini-ampulláit ingerli. Ez a kellemetlen érzés elriasztja a cápát, mivel ez olyan számára, mintha egy erős villámcsapásba úszna bele. Az eszközt búvárok és úszók számára fejlesztették ki, hogy csökkentsék a cápatámadások kockázatát.
Az eszköz fejlesztése során 1996-ban dél-afrikai kutatók egy merész kísérletet végeztek el. Búvárok merültek le a Shark POD-dal anélkül is, hogy teszteljék, mennyire működik a rendszer. A kísérleteket nagy fehér cápák és más veszélyes fajok között végezték. Kiderült, hogy a cápa akkor is elfordult a zsákmányától, ha már támadásra készült, mert az elektromos mező elriasztotta. Hatékonysági aránya kb. 80-90 százalékos volt, a cápák nagy többsége elkerülte a védett búvárokat.
A Shark POD volt az első komoly tudományosan bizonyított cápariasztó eszköz. Bár nem volt 100 százalékos védelem, jelentősen csökkentette a cápatámadások esélyét. Azóta továbbfejlesztett verziók születtek, például a Shark Shield, amelyet ma is használnak búvárok és szörfösök világszerte. A Shark POD tehát nemcsak egy technológiai újítás volt, hanem a cápákkal való békés együttélés egyik első lépése is. Ma már egyre több eszköz áll a búvárok, úszók és szörfösök rendelkezésére, hogy a cápatámadások kockázata minimálisra csökkenjen.
Most már tudjuk, hogy a cápák nemcsak a vérszagra figyelnek, hanem egy egész érzékelőrendszerrel pásztázzák a környezetüket. Ha a vízben vagyunk, akkor már érzik a jelenlétünket jóval azelőtt, hogy mi egyáltalán észrevennénk őket. Szóval nem kell véreznünk ahhoz, hogy egy cápa észrevegyen – bőven elég az, hogy létezünk!
