
A szürkehályog a szemlencse elszürkülésével járó fájdalommentes betegség, mely főleg az idősebbeket érinti és fokozatos látásromlással jár. Műtéttel a szürkehályog időskori és veleszületett formáját is kezelhetik, annak időzítését azonban a beteg állapota mellett az életkora is befolyásolja.
Mikor van szükség a műtétre?
Idősebb korban a betegség előrehaladtával a szemlencse színe sötétedik, ami miatta betegek már sem közelre, sem távolra nem látnak élesen. Az operációt ilyenkor szokták elvégezni, ekkor a látás már csak nagyjából 50-60 százalékos. Az érintett gyerekeknél más szempontokat vesznek figyelembe: a veleszületett szürkehályogot már néhány hónapos korban meg kell operálni. Ellenkező esetben nem jut elegendő fény a szembe, a kicsik pedig úgynevezett tompalátóvá válnak. Ilyenkor a későbbi műtéttel sem lehet már helyreállítani az éleslátást.
Ezt kell tudni a műtétről
– A műtétet helyi érzéstelenítésben – szemcseppekkel vagy injekcióval végzik, rendszerint csak gyerekeknél alkalmaznak altatást.
– A beavatkozás során a beszürkült, homályos szemlencsét egy 2,5 milliméteres lyukon keresztül eltávolítják, és a helyére egy tiszta, általában műanyagból, akrilból vagy szilikonból készült lencsét illesztenek. Ezt úgy választják meg, hogy közben az éleslátást minél jobban visszaállíthassák. Létezik olyan multifokális műlencse is, amely a közeli és a távoli látásélességet is javítja.
– A beavatkozás általában mindössze 15-20 perces, és nem igényel kórházi tartózkodást sem, a beteg a műtét után pár órával haza is mehet.
– Amennyiben mindkét szemen megtalálható az elváltozás, a beavatkozást két külön műtéttel végzik el.
Erre figyeljen a műtét után
– A beavatkozás után előfordulhat irritáció vagy fájdalom, de ennek kezelésére a legtöbb esetben egyszerű, vény nélkül is kapható fájdalomcsillapító gyógyszer is alkalmas.
– Felléphet könnyezés, fényérzékenység is, ezt biztonságos napszemüveggel lehet enyhíteni.
– A gyulladás megelőzéséhez, a gyógyulás elősegítéséhez általában szemcseppet ajánlanak a szakorvosok.
– A beavatkozás utáni néhány hétben tartózkodni kell a komoly megterheléssel járó tevékenységektől.
– 10-14 napig szemcseppet kell használni.
– Pár napig nem tanácsos az operált oldalra feküdni.
– A műtét utáni héten nem szabad hajat mosni, és figyelni kell arra, hogy víz legalább egy hétig, szappan és sampon pedig 2-3 hétig ne érje a szemet. Ez idő alatt kerülni kell az uszodát, szaunát, izzadással járó sportokat is!