
MH/MTI
2025. március 25. kedd. 13:44
Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását a múlt héten Szlovákia déli részén, a dunaszerdahelyi járás három településének szarvasmarha tenyészeteiben erősítették meg.
Az érintett régióban és főként annak három településén, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon a hétvége során már rendkívüli intézkedéseket – egyebek mellett kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el, illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.
Richard Takác szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden bejelentette: a betegség előfordulását egy újabb településen – az előzőleg már érintett települések szomszédságában lévő – Lúcson, az ottani szarvasmarhaállományban is megerősítették. Szlovákiában ötven év után most először ütötte fel a fejét a fertőző betegség, az ennek következtében előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette.
A szlovák kormányfő bejelentette: a betegség előfordulásával járó anyagi károkat teljes mértékben megtéríti a kormány. Hangsúlyozta: az állatállomány megmentése, illetve megújítása állami, nemzeti érdek, erre mindenképpen sort kerítenek, még akkor is, ha a megvalósításához más szaktárcák költségvetésein kellene módosítani.
A kormányfő reményének adott hangot, hogy a keletkező károk nem haladják majd meg a tízmillió eurós nagyságrendet.