
Az amerikai haditengerészet várhatóan ezen a héten jelenti be, ki építi meg következő generációs, anyahajón használt lopakodó vadászgépét – írja keddi cikkében a Reuters. Mint olvasható, a több százmilliárd értékű program kulcsfontosságú lesz a Kínával való leendő/vizionált konfliktus során.
Az új sugárhajtású eszköz várhatóan fejlett lopakodó képességekkel, az eddig ismertnél nagyobb hatótávolsággal és tartóssággal rendelkezik majd. E mellett elvárás, hogy képes legyen együtt dolgozni mind a személyzet nélküli, mind a hagyományos harci gépekkel.
A lap emlékeztet, a verseny intenzív volt, melynek során a Boeing, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman is számos újdonsággal állt elő. Utalnak arra is, hogy a Boeinget az elmúlt időben számos csapás érte: rengeteg embert kellett elbocsátania, átélt egy nagy arányú sztrájkot és problémái akadtak a Starliner kapszulájával valamint a KC-46 tanker programmal is. Ugyanakkor bíztató számára, hogy a közelmúltban elnyerte a a légierő F-47-es szerződését.
A Lockheed Martint kezdetben erős versenyzőnek tekintették, de a vállalat nehezen tudott megfelelni a haditengerészet speciális követelményeinek. A Reuters március 4-én jelentette be, hogy a Lockheed kiesett a versenyből, ám ezt a hírt a haditengerészet eddig nem erősítette meg.