A Népszava és más ellenzéki orgánumok nagyon haragosak a Pride miatt. Nem akarnak leszállni a döglött lóról. Pedig ők is tudják, hogy nincs itt semmi látványosság. Egyszerűen a magyarok nem szeretnék, ha a gyerekeik látnák, hogy meztelen férfiak és nők színes pántokkal díszítve ölelkeznek, csókolóznak a nyílt utcán, erotikus táncot lejtenek a kamion tetején, amelyen hangosan dübörög a zene, hogy azok is odafigyeljenek rájuk, akik nem akarnak. Pusztán csak sétálnak – mondjuk – pihenésképpen az Andrássy úton szombat délután, ahol aztán a nyakukba öntik a másságot.
Azt a másságot, amellyel nincs semmi baj, csak éppen senkinek semmi köze hozzá, hogy ki, milyen módon él szexuális életet. Ha pedig valaki homoszexuális, arra pláne nem kíváncsi a nyilvánosság.
Több homoszexuális ismerősöm van, akik kifejezetten irtóznak a Pride gondolatától is, mert megzavarja azt az intimitást, amelyet ők a négy fal között gyakorolnak. Sosem festették pirosra, sárgára, kékre a hajukat, sohasem mutogatták a testüket, nem éltek nyilvános testi életet, amelynek túlzásba vitele a heteroszexuálisoknál is visszatetsző.
Erre most jön a Népszava, és vádlón a kormány képébe vágja, hogy „egy hete nem kapunk magyarázatot arra, mi indokolja a gyülekezési jog extrém korlátozását, amellyel a Fidesz nem kizárólag az LMBTQ-közösség, hanem mindnyájunk szabadságát csorbítja. Az a magyarázat, amit kapunk, nem értelmezhető.”
Én például egy pillanatra sem éreztem a szabadságomat korlátozva. Orbán Viktor erről így beszélt: „Ilyen Pride-szerű rendezvényeket a nyílt utcán gyülekezési jogra hivatkozva szabad-e tartani, vagy nem, vagy a gyerekeink joga az első, és ezért ennek a nyílt utcán nincsen helye és tere – ezt majd a hatóságok döntik el később. A mai jogi helyzetben egyébként a hatóságok nehéz helyzetbe kerülnének, tekintettel arra, hogy nincs tisztázva a magyar jogban, hogy minek van elsőbbsége: a szabadságnak vagy a szabadosságnak vagy a gyerekek neveléséhez való jognak, a szülők gyerekneveléshez fűződő jogainak van-e elsőbbsége. Ki az első? A Pride-on vonulók vagy a gyerekeink? A magyar kormány álláspontja az, hogy elsők a gyerekeink. Ehhez kell mindenkinek alkalmazkodnia. E tekintetben kell egyértelmű jogi helyzetet teremteni, hogy utána a hatóságok higgadtan, nyugodtan tudjanak eljárni.”
Mi ezen az értelmezhetetlen, kedves Népszava? Önök szerint nem a gyermek az első? Ha nem megfelelő a jogi szabályozás, akkor úgy kell módosítani, hogy az védje a gyerekeket az ilyen hatásoktól. Mint ahogy arra sem emlékszem, hogy a gyermekvédelmi törvény megszületésekor az ellenzék a sajtójával együtt annyira pártolta volna, hogy a törvény ne adjon lehetőséget az LMBTQ-propaganda óvodában, iskolában való terjesztéséhez. Brüsszel még fenyegetőzött is, és szankciókat helyezett kilátásba, ha hatályban marad a törvény.
Tudjuk azt is, hogy a Pride mellett, azt támogatva óriási nemzetközi nyomás volt. Ismét Orbánt idézem: „Azért e mögött a szexuális átnevelési, társadalomátnevelési kísérlet mögött hatalmas nemzetközi erők léteznek, ezt hívhatjuk nemzetközi genderhálózatnak is. Nagykövetek szoktak az élén menni ezeknek a felvonulásoknak, maga az amerikai követ! És óriási nyomás volt a kormányon, egyszerre Washingtonból – miután mi a nyugati világhoz tartozunk, ez számít – meg Brüsszelből. És egész egyszerűen nem voltunk abban az állapotban, nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy szembe tudjunk fordulni egy ilyen hatalmas, orkánszerű széllel. De most a világ megváltozott. Legalább az egyik helyen, Washingtonban más szelek fújnak. Lesz persze konfliktusunk Brüsszellel, de a kétfrontos harc meg az egyfrontos harc nem ugyanaz.”
Ettől a józan magyarok megkönnyebbülnek. Mások – mint például a Népszava – úgy tesznek, mintha görcsbe rándulna a gyomruk. Talán a cikk szerzőjének, Czene Gábornak is, akinek remélhetőleg van gyereke, és fontos lelki épségének megőrzése. De az is lehet, hogy nagy nyugalomban írta provokatív sorait, mert erre kapott utasítást főnökein keresztül Brüsszelből.
Épp ideje a kormányfő által meghirdetett húsvéti nagytakarításnak. Sokkal nehezebb szennyezett levegőben élni, mint tisztában.
Érdemes megfogadni Simón Peresz izraeli politikus javaslatát. Kimondta: „Mindenkinek joga van a mássághoz, azonban senkinek nincs joga erőszakosan beleavatkozni mások életébe.” Nem ártana erre odafigyelniük a füstbombázó momentumosoknak meg a hídlezáró tüntetéseket is szervező Hadházy Ákosnak is.
A szerző újságíró
