A brüsszeli agytrösztök sorra produkálják azokat a cikkeket és tanulmányokat, amelyek Európát, vagy szűkebben az Európai Uniót, sőt még szűkebben a „tettre” vagyis a háborúra készek koalícióját igyekeznek felkészíteni egy olyan Oroszország elleni háborúra, amely már az Egyesült Államok részvétele nélkül zajlana. E háborús gondolkodás alapvető feltételezése az, hogy Oroszország megtámadja a NATO-országokat és a háborús készülődés célja e támadás elleni védelem. Valójában azonban a cél Ukrajna – legalábbis ami abból megmarad – bevonása egy Nyugat-Európa, ezen belül a „tettrekészek koalíciója” által vezetett katonai tömbbe. Így formailag Ukrajna nem lenne NATO-tag, viszont tagja lenne egy olyan katonai koalíciónak, amelyben az összes többi tag NATO-tagállam. E formula tulajdonképpen nem más, mint a NATO-tagság elutasítására vonatkozó amerikai ígéret megkerülése és e konstrukció megvalósításához nem kell minden NATO-tagállam hozzájárulása (mint a formális NATO-tagság esetén), elég, ha csak a „tettrekészek” hagyják jóvá, ami eleve garantált, hiszen a „tettrekészek koalíciója” ezért jött létre.
Legutóbb négy intézmény veselkedett neki, hogy az európai vezetőknek eligazítást adjon a teendőkről: a Bruegel agytröszt, a Kieli Világgazdasági Intézet, a Bertelsmann Alapítvány és az European Policy Centre nevű európai uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli intézet. Két cikket, vagy inkább kisebb tanulmányt jelentettek meg. Az European Policy Centre honlapján megjelenő, de a Bertelsmann Alapítvány szakértői által írt cikk címe A transzatlanti válás kezelése: A háború európai útja felé vezető útiterv. A másik cikk a Bruegel honlapján tűnt fel és az Európa védelme az USA nélkül: az első becslések a szükséges intézkedésekről címet viseli.
Mindkét cikk abból indul ki, hogy (a) Európa nem számíthat amerikai segítségre, (b) Oroszország záros határidőn (3-10 év) belül meg fogja támadni Nyugat Európát. A Bertelsmann szakértői szerint az Egyesült Államok pótlására három területen van szükség 1. a tűzerő; 2. a támogató eszközök (hírszerzés és hasonlók), valamint 3. nukleáris elrettentés. De e mellett hangsúlyozzák, hogy a legfontosabb a vezetés, amelyet, akárcsak a szerelmet, nem lehet pénzért megvásárolni, vagyis Amerika távozásával legnagyobb problémát az európai katonai erő irányítása fogja jelenteni. Ennek megoldása érdekében a képes és hajlandó (able and willing) európai országoknak (tehát a „tettrekészeknek”) ki kell alakítaniuk egy elképzelést a hatáskör és a döntéshozatali hatalom megosztásáról. Egy ilyen irányítási formának mindenképpen magában kell foglalnia Ukrajnát. Az összefogás bázisa az E5+ formátum lehet, vagyis az öt nagyobb európai ország: Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország és az Egyesült Királyság összefogása, amelyhez más kisebb, de képes és hajlandó országok csatlakoznak. Az amerikai nukleáris védőernyő hiányában az európaiaknak, Franciaország és az Egyesült Királyság nukleáris erejére építve, meg kell szervezniük a regionális nukleáris elrettentés valamilyen formáját
A másik, Bruegel és a Kieli Világgazdasági Intézet által fémjelzett tanulmány inkább gazdasági jellegű és a finanszírozás lehetőségeit firtatja, de előbb számba veszi az orosz hadiipar teljesítményét. A cikk szerint Oroszország 2024-ben 1550 harckocsit, 5700 páncélozott járművet és 450 tüzérségi eszközt gyártott és újított fel mindenféle típusból. Emellett 1800 nagy hatótávolságú Lancet lőszert is bevetett. Ez 2022-hez képest 220 százalékos növekedést jelent a harckocsigyártásban, 150 százalékos növekedést a páncélozott járművek és a tüzérség, és 435 százalékos növekedést a nagy hatótávolságú lőszerek terén. Oroszország továbbá jelentős előrelépéseket tett a drónok terén, miután korábban Iránra támaszkodott. Ennek ellensúlyozására Európának évi 1400 harckocsi, 2000 gyalogsági harcjármű vagy 700 tüzérségi löveg gyártását kell célul tűzni.
Az európai védelmi kiadásoknak a jelenlegi, a GDP mintegy két százalékát kitevő szintről jelentősen emelkedniük kell. Az első becslések szerint rövid távon évente mintegy 250 milliárd euróval (a GDP mintegy 3,5 százalékára) történő növelés indokolt. Az évi 250 milliárd eurós emelés egyenlő arányban osztható meg az uniós és a nemzeti finanszírozás között. Az ilyen kiadásnövekedést rövid távon politikai és gazdasági okokból egyaránt adósságból kellene finanszírozni.
Ugyanakkor Európa első számú prioritása továbbra is Ukrajna támogatása kell, hogy legyen. Ha Ukrajna úgy dönt, hogy a háborút lezáró amerikai-orosz megállapodás elfogadhatatlan – például mert Putyin békekötési garanciái nem hitelesek –, Európának képesnek kell lennie további fegyvereket biztosítani Ukrajnának, hogy harci képességei a jelenlegi szinten maradjanak.
Az ilyen cikkek szerepe az, hogy a háttérhatalom részéről orientálják a politikai vezetőket és hatásukban a döntéshozatal további centralizációjához, végső soron egy európai birodalom kiépítéséhez és megerősítéséhez vezetnek, és lehet, hogy a minden elsöprő háborús hisztériának ez is a célja. Az ugyanis teljesen világos, hogy Európának semmilyen orosz fenyegetéstől nem kell félnie, Oroszországnak sem ereje, sem szándéka nincs, hogy Európát lerohanja, ugyan minek tenné? A jellegi háború oka sem az orosz terjeszkedési vágy, hanem az, hogy a Gorbacsovnak tett ígéretek ellenére a NATO az orosz határok felé menetelt. Ez ellen az oroszok sokszor tiltakoztak és Ukrajna volt az a vörös vonal, amit már nem tűrtek tovább.
Most, hogy Washington igyekszik kiszállni ebből a háborúból, mert figyelmét és katonai erejét a csendes óceán és az egyre inkább hajózható sarkvidéki területek felé fordítja, felmerül a kérdés, hogy valójában kik között folyik ez a háború? Ha jól emlékszünk az orosz támadás közvetlen oka az volt, hogy a Biden-adminisztráció megtagadta azt az orosz kérést, hogy Ukrajna ne legyen a NATO tagja. Trump győzelmével a Biden-adminisztráció és a mögötte álló „mélyállam” kiszorult az amerikai politikai döntéshozatalból, viszont megmaradt európai bázisa, amely az európai politikai rendszer sajátosságai miatt szinte megingathatatlan, többek között azért, mert a következő európai uniós választásokra még öt évet várnunk kell. Hiába ellenzi a háborús hisztériát az európaiak nagy többsége és jelentős súlyú pártok is, az európai politika megváltoztatására belátható időn belül nincs esély.
A fegyverkezés, a tervbe vett 800 milliárd euró, ugyanúgy kidobott pénz lesz, mint ahogy a klímapolitikára eddig elköltött 500 milliárd, aminek a klímára ugyan semmilyen hatása nem volt, viszont az irracionális intézkedések a padlóra küldték az európai ipart és ez a fegyverkezéssel sem lesz másképp. Ugyanis olyan kapacitások fognak kiépülni, amelyek Európa valós problémáin nem fognak segíteni és kihasználni is csak akkor lehet őket, ha a gyártott termékek, például az évi 1400 harckocsi, folyamatosan elfogy, vagyis, ha Európa egyvégtében háborúzik valahol.
Az észszerű, Európa érdekeit szolgáló politika az lenne, ha Európa kiegyezne az oroszokkal, a megmaradt Ukrajnát meghagynák semleges országnak, amely ugyanakkor – megfelelő feltételek mellett – csatlakozhatna, ha nem is az Európai Unióhoz, de egy szabadkereskedelmi övezethez, ami EFTA néven már ma is létezik. A fegyverkezésre szánt összeget pedig fel lehetne használni arra, hogy Európa fővárosait gyorsvasutakkal kössék össze és a víz- és energiagazdálkodás észszerűsítésével (víztárolók, atomerőművek) alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz és erősítsék Európa energetikai önellátását.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója