2025. március 27. csütörtök. 10:11
Frissítve: 2025. március 27. 10:34
Farsangi bált és felvonulást a nagyböjt időszakában nem lehet tartani, mert ugye a húsvétot megelőző negyven nap a bűnbánatról szól, hogy szembesülni kell az emberi gyarlóságokkal, őszintén a tükörbe nézni, törekedni arra, hogy megtisztuljon az ember, kívül és belül, ilyen például a böjt és a nagytakarítás.
J. Károly csak most vett egy mély lélegzetet – ilyen hosszú, összefüggőnek tűnő mondatot a büfés Eszter társaságában nem volt képes élőszóban megszerkeszteni, meg amúgy sem. Egyrészt zavarta a nyelv lexikális gazdagsága, a szelekció és kompozíció kreatív retorikai öröme, a grammatikai és szemantikai egymásra hangoltság, másrészt Eszter tökéletessége bármely reflexióját az alábbi szavakra korlátozta: „persze, nem tudom, jó volna” (meg olyan kifejezésekre, melyektől már akkor elpirult, ha csak gondolt rájuk).
Ebből következik, hogy a nyelvet és annak gazdagságát, az élőbeszéd művészetét, a „dulce” és „utile” érzelmi dinamikáját, a struktúra és logika intertextuális dimenzióit finoman rétegező viszonyrendszert ő most vagy soha sem lett volna képes megfogalmazni. S Eszternek is kellett volna hozzá egy szótár, erre pedig egy hétköznapi háztartásban nincs semmi szükség. Bármennyire ott fészkelt a nő J. Károly minden gondolatában, s uralta vágyai középpontját, a férfi nem egy szótár után áhítozott ennyire.
A farsang és a böjt csak azért jutott az eszébe, mert az előző napokban tele voltak a hírek a felvonulással. Ezt magyarázatként mondta Eszternek, aki előbb becsukta a száját, ami nyitva maradt J. Károly iménti retorikai teljesítménye miatt, majd megint kinyitotta, mert azt kérdezte, hogy mégis mi köze van a tavasznak a farsanghoz.
Drága Eszter! – A férfi csak utóbb pirult el, eddig mindig a „kedves” megszólítást használta, és nem tudta eldönteni, hogy vajon melyik a bensőségesebb, mert lehet, hogy a „drága” kissé bizalmasabbnak tűnik, mégis a távolságot fejezi ki. (Lám, elég a nyelvpróbát egyszer kiállni, aztán alig tud megszabadulni az árnyalatok szépségétől). – Úgy hallottam, mégis beöltöznek a nevetséges maskaráikba azok az izék (nem jutott eszébe, hogy kik, de nem bánkódott miatta). Én még a rendes farsangot sem szeretem, mióta az általános iskolában az osztályfőnök kitalálta, hogy én leszek Jancsi és Juliska. Mindenki rajtam nevetett, és majdnem meghasonlottam (no, ezt a szót sem használta eddig), mert otthon Karcsinak, az iskolában meg Julisnak hívtak. Ezt még senkinek se mondtam el (J. Károly ezzel jelezte, hogy itt egy bizalmas adatot közölt magáról a nőnek).
De Károly, mondta Eszter (se „kedves”, se „drága” – vajon a hiányos megszólítás a közeledést vagy a távolodást jelzi-e, nem tudja), az a felvonulás nem most lesz, hanem nyáron! Tiltakozni akarnak, mert nincs rendben a lelkiviláguk, a sok műhold és a mikrohullám összezavarja a neuronok működését, az önismereti tréningek meg sokba kerülnek – most Eszter kapott levegő után –, amúgy egy társadalmi kísérlet zajlik: megnézik, milyen az, amikor a közterek átváltoznak pszichiátriai intézetté.
Azért a farsang mégiscsak jobb, tette hozzá, s mosolyogva kérdezte, hogy J. Károly tartja-e a böjtöt, vagy csak beszél róla. Mert ha igen, nem kap sonkás szendvicset, de még a kávét is cukor nélkül adja. És még valami. Jó lesz holnap is a barna zakó, J. Károlynak nem állna jól sem a sárga, sem a rózsaszín.
A szerző irodalomtörténész