János brit királyi herceg Tecki Mária brit királyné és V. György brit király legifjabb gyermekeként látta meg a napvilágot 1905-ben. Az ifjú herceg korai éveit testvérei körében töltötte a Sandringham-kastélyban és szüleivel is szoros kapcsolatot ápolt. Négyéves kora körül szeretetre méltó, ugyanakkor fájdalmasan lassú gyereknek írták le a herceget, akit ebben a korban ért az első epilepsziás roham. Korabeli orvosi feljegyzések alapján II. Erzsébet nagybátyja autizmussal, tanulási nehézségekkel is küzdött.
Az epilepszia napjainkban kordában tartható neurológiai állapot, mellyel teljes életet lehet élni, a huszadik század elején azonban teljesen más volt a helyzet.
Még gyerekcipőben járt a neurológia tudománya, mentális betegségnek tartották, ami a pedigréjére és jó hírnevére kényes brit királyi család világképébe nem fért bele. Egy ideig reménykedett benne a királyi család, hogy a herceg rohamai idővel enyhülnek, de ez elmaradt.
Ebben a helyzetben az egyetlen logikusnak tűnő döntésnek az tűnt, hogy János herceget elzárják a külvilágtól. Ennek első jelei azok voltak, amikor nem kapta meg a testvéreihez hasonló oktatást, bentlakásos iskolába se ment, ahogy édesapja, V. György koronázását is kihagyta. Amikor rohamai 11 éves korában tovább súlyosbodtak, a herceget egy Sandringham melletti udvarházba „száműzték”.
Testvérei is látogatták, még barátokat is szerzett ottani tartózkodása alatt. Privát családi eseményeken továbbra is részt vett, Balmoral-kastélyban tartott üdüléseikre is elkísérte a családot, de ott rendszerint tisztes távolból követte az eseményeket. Az első világháború idején a kastélyban megszálló vendégek számára egy távoli, furcsa figurának tűnt, aki az erdő fái közül figyelt.
Megfelelő kezelés híján állapota az idő előrehaladtával súlyosbodott, 1917-ban végleg eltűnt a nyilvánosság elől, de még a családi fényképekről is lehagyták. Végül 1919 januárjában érte a halál, 13 évesen, egy súlyos rohama után, alig két nappal később, a Daily Mirror cikkéből szerzett először tudomást a nép az állapotáról.
János brit királyi herceget privát szertartáson helyezték örök nyugalomra, és csak halála után majd nyolcvan évvel később beszélt róla újra a nyilvánosság, amikor régi családi fényképek kerültek elő a családi archívumból.
Rövidke élete szomorú mementója egy korszaknak, amikor a meg nem értettség és az orvostudomány fejletlensége okán emberéletek mentek tönkre.
