A Luna-15 csak másnap, a Hold körüli 52. keringés után, július 21 kezdte meg a leereszkedést. A landolás végül kudarccal ért véget, mert a szonda egy hegynek ütközött és megsemmisült.
A szovjet emberes Hold-tervek
Az 1960-as évek közepére egyértelművé vált, hogy az Apollo-programhoz hasonlóan szükség lesz egy leszállóegységre. Ez lett a Lunnij Korabl (LK).
Fotó: Wikipedia
A szovjet tervek szerint egy megfelelő hordozórakéta (a feljebb említett N1), egy Szojuz űrhajó lett volna a parancsnoki modul, és a leszállóegység, az LK alkotta volna a projekt járműparkját. A szovjet csak egy kozmonautát küldtek volna a Holdra, nem kettőt, és volt egy másik, még komoly különbség is az amerikai programhoz képest: a szovjetek nem tudtak volna belül átszállni a holdkompba, hanem csak egy űrsétával lehetett volna megoldani ezt a kérdést.
Fotó: Reddit
Ráadásul az LK csak egyszemélyes volt, mert a szovjet mérnökök végig a tolóerő és tömeg arányának problémájával küzdöttek. A súlycsökkentés miatt lett egyszemélyes a leszálló modul, így nem menthette volna meg egy-egy küldetés összes űrhajósát, mint az Apollo-13 esetében, ahol hárman szálltak át a holdkompba, és tértek vele haza.
A leszállóegységnek egy Lunohod jármű találta volna meg a megfelelő landolási zónát és ez vezette volna oda a fedélzeti rendszerei segítségével. Mivel az LK-val csak egyetlen űrhajós érkezett volna, és maga a holdkomp sokkal kisebb volt, mint az amerikai, a szovjet kozmonauta valószínűleg rövidebb időt töltött volna a felszínen, kevesebb kísérletet tudott volna elvégezni és kevesebb holdkőzetet gyűjtött volna.
Fotó: Wikipedia
A visszatéréskor az LK összekapcsolódott volna a parancsnoki modullal, az űrhajós egy újabb űrsétán átvitte volna az összeszedett köveket a Szojuzba, majd leválasztották volna a holdkompot, és hazatérnek.
A teszteknél az N1 holdrakéta összes kilövése sikertelen lett, amiben szerepet játszhatott a zseniális tudós, Szergej Koroljov halála, és az utódainak kapkodása is. Az indítási kudarcokban két LK holdkomp is megsemmisült.
