Tarjányi Péter a Török Áramlat ügyéről: Ez még nem robbanás, ez narratívaharc

Tarjányi Péter a közösségi oldalán reagált arra a hírre, hogy robbanószereket találtak egy stratégiai jelentőségű szerb gázlétesítmény közelében. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ügyben egyelőre több a feltételezés, mint a bizonyított információ.

Bejegyzésében úgy fogalmazott: „ez még nem robbanás, ez narratívaharc”, utalva arra, hogy a történtek értelmezése már a kezdetektől politikai síkra terelődött. Hangsúlyozta, hogy jelenleg mindössze annyi tekinthető biztosnak, hogy robbanóanyagot találtak, és nyomozás indult az ügyben.

A szakértő szerint ugyanakkor a közéletben gyorsan megjelentek egymással szemben álló magyarázatok. Mint írta, az egyik oldal külső fenyegetést és energiarendszer elleni támadást emleget, míg a másik provokációról beszél, amelyet politikai célokra használhatnak fel.

„Valójában senki nem tudja, mi történt” – emelte ki Tarjányi Péter, hozzátéve, hogy amíg nincs azonosított elkövető és lezárt vizsgálat, addig minden határozott állítás inkább feltételezésnek tekinthető. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ilyen helyzetekben az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a különböző szereplők saját narratívájukat próbálják megerősíteni, ami tovább növelheti a feszültséget.

(Borítókép: Tarjányi Péter 2024. szeptember 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index) 

Írta az index.hu