Nem véletlenül siratja Románia és a világfutball a kedden 80 éves korában meghalt Mircea Lucescut, a szakember ugyanis korszakos egyéniségként, újra és újra megújulni képes őserőként komoly hatást gyakorolt a labdarúgásra.
Ő juttatta ki első ízben, 1984-ben, a román válogatottat az Európa-bajnokságra, első és egyetlen román edzőként nyert UEFA Kupát (2009-ben a Sahtar Donyeckkel), közben pedig olaszországi évei alatt a Pisa erőnléti edzőjével, Adriano Bacconival egy olyan programot fejlesztett ki, amely a játékosokkal kapcsolatos adatok gyűjtésén és részletes elemzésén alapult, és elképesztő innovatív volt az addigi lehetőségekhez képest.
„Számára a futball sosem csupán egy játék volt, hanem egy univerzális nyelv, amelyen keresztül kifejezte ambícióját, vízióját és az építésre irányuló szándékát. Generációkat nevelt, trófeákat nyert, korszakokat és rendszereket lépett át, de mindenekelőtt hű maradt egy egyszerű gondolathoz: ott lenni, közel a pályához, közel az emberekhez, közel a játék tiszta érzelméhez” – írta róla a Gazeta Sporturilor.
Csendben távozott, nemcsak lenyűgöző statisztikákat hagyva maga után, hanem a tisztelet, a fegyelem és az elegancia örökségét is. Saját szavaival élve, ez nagy kiváltság volt, egy olyan luxus, amelyet kevesen ismernek: hogy pontosan ott fejezd be a történetedet, ahol elkezdted.
A brit sportújságíró és világhírű futballszakíró, Jonathan Wilson is írt róla a nagy sikerű Futballforradalmak című könyvében, kiemelve, hogy a mindig roppant lelkes román edző, Mircea Lucescu elképzelése az volt, hogy nem szabad félni a fiatal játékosoktól.
„Egyrészt kevesebb rossz beidegződésük és óvatosságra intő tapasztalatuk van. Sokkal engedelmesebbek, és kevesebb bennük a félelem” – vallotta.
Lucescu in 2010, talking to GSP: „We’ve been on the pitch for far too long, we’re too old to retire (speaking about him and Ferguson). I will never retire. Football keeps me alive. Dying on the pitch would be the greatest thing for me”.
2 weeks ago, he led Romania v Turkiye. pic.twitter.com/O9v3ktVFyW
— Emanuel Roşu (@Emishor) April 7, 2026
Élete a futball volt, 16 éve azt vizionálta, hogy a pályán kellene meghalnia. Végül is nem sokat tévedett, hiszen egy edzésen lett rosszul, onnan került kórházba, és halt meg néhány nappal később.
„Túl régóta vagyunk a pályán, túl öregek vagyunk a visszavonuláshoz” – jegyezte meg 2010-ben saját magáról és Sir Alex Fergusonról beszélve.
Soha nem fogok visszavonulni. A futball éltet engem. A pályán meghalni lenne a legnagyszerűbb dolog számomra.
Rádióközvetítést hallgatva álmodozott
Mircea Lucescu 1945. július 29-én született Bukarestben, egy ötgyermekes nagycsaládban, amelyet már korán próbára tettek a nehézségek. Édesapja megsebesült a Don-kanyarnál, édesanyja pedig megbetegedett, így a családi egyensúlyt a nagyobb testvérek biztosították. A nővére korán otthagyta az iskolát, majd testvérei vállalták a támogatók szerepét a mindennapi túlélésért folytatott küzdelemben.
1961-ben kezdett el futballozni egy bukaresti sportiskolában (Scoala Sportiva 2 Bucuresti), emellett a főváros Aparatorii Patriei mevű negyedének 103. számú általános iskoláját is képviselte az ottani csapatban.
Többen is felfigyeltek rá, és ugyan úgy tűnt, nagy szerelembe esik a CCA (későbbi Steaua) iránt, de ott egy olyan próbameccset kapott csak, amelyen kapusként használták (!) anélkül, hogy valódi lehetősége lett volna bármit is bizonyítani.
És akkor megállt a fekete Volga
A Dinamo utánpótlásedzői azonban ennél többet láttak benne, és miután a sportiskola színeiben az ő két góljával sikerült nyerni a Farul Dobrudzsa ellen, szerződtették is.
A Gazeta Sporturilor szerint mindez filmszerű módon történt. Egyik este egy fekete Volga állt meg a Lucescu család háza előtt, izgalmat keltve az egész környéken.
Írta a 24.hu
