Nagy Márton nem mondott igazat az ausztriai luxushotelben lefújt találkozóról, derült ki a bíróságon

A bíróság elé jutott annak a wellnessezéssel egybekötött szakértői találkozónak az ügye, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium februárban tartott volna meg, azonban törölték az egész programot, amikor a 444 a helyszínre ment. Nagy Márton ugyanis azt mondta a portálnak – akiket azzal vádolt, hogy szétverték a találkozót –, hogy az utat „az NGM szervezte le és az NGM dolgozói a magánpénzükből fizették ezt”, ahogy a lemondás miatt a hoteltől érkező büntetést is abból fogják kifizetni. Azt is mondta, a 444 „szétvert egy olyan meetinget, amit az embereimmel több mint egy éve szerveztünk”.

Ugyanezt nem csak egy interjúban, hanem hivatalos dokumentumban, a Vajda Zoltán MSZP-s képviselőnek adott írásbeli válaszában Fónagy János államtitkár is megerősítette: ő azt írta, hogy a miniszter „saját költségen közvetlen munkatársaival szándékozott kötetlen beszélgetés céljából találkozni”.

A 444 friss cikke szerint Transparency International közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, hogy megtudhassa a füstbe ment hétvége közpénzzel kapcsolatos részleteit. Az NGM nem válaszolt, úgyhogy a TI bírósághoz fordult, ott pedig a minisztérium ügyvédje válaszolt:

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. intézte az adatigényléssel érintett foglalást, tehát az adatok kezelője az Államadósság Kezelő Központ Zrt.

https://hvg.hu/360/20260224_nagy-marton-bank-hitelezes-erste-valasztas

Bírói kérdésre azt is hozzátette: a minisztérium államtitkárai és miniszterei, valamint az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezetője jelentek volna meg. Állítása szerint a minisztériumnál csak egy naptárbejegyzés létezett az útra vonatkozó adatként, ezért nem náluk kellett volna a közérdekű adatigénylést beadni.

Az NGM elismerte, hogy Nagy Márton a szolgálati autójával érkezett – ezt nem is lehetett volna tagadni, hiszen látszott a videón –, a többi résztvevő kapcsán viszont nem válaszolt a minisztérium a kiutazás módjáról szóló kérdésre, hogy ők hogyan jutottak el a helyszínre.

Írta a hvg.hu